Szerdától benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik ugyanis október 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan.
A kedvezmény minden édesanyának jár, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként legalább három gyermek után jogosult, vagy legalább 12 éven át jogosult volt családi pótlékra.
A kedvezmény tehát akár felnőtt gyerekek után is igénybe vehető.
Érvényesíthető egy összegben a jövő évi adóbevallásban, vagy akár már év közben is, ehhez új adóelőleg-nyilatkozatot kell leadni a munkáltatónak, kifizetőnek. Nyilatkozni 2025. október 1-jétől lehet, legkényelmesebben az ONYA-ban, így a kedvezmény már az októberre vonatkozó, november elején kézhez kapott fizetésben megjelenik.
Kibővül az édesanyáknak járó szja-mentesség
Eddig a négy- vagy többgyermekes anyák élhettek szja-mentességgel, azonban idén október elsejétől már a háromgyermekesek is bekerülnek a körbe.
A kedvezmény nem automatikusan jár. A háromgyermekes anyáknak külön nyilatkozatot kell leadniuk, amely legkorábban október elején lesz elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján, illetve a munkáltatóknál. A szabály az októberi fizetésben vagy ellátásban írható jóvá, amelyet novemberben folyósítanak.
Fontos, hogy az adómentesség nem érinti a családi adó- és járulékkedvezményt: az továbbra is megosztható vagy átadható a házastársnak, illetve érvényesíthető az éves szja-bevallásban.
A kedvezmény a törvényben meghatározott, munkával szerzett jövedelmekre, így például
- a munkabérre,
- a vállalkozói kivétre,
- a megbízási szerződéssel
- vagy őstermelői tevékenységgel szerzett jövedelemre is érvényesíthető.
Ez azt jelenti, hogy a háromgyerekes édesanyák keresete teljes egészében mentesül az szja alól.
A háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból. De a háromgyerekes szülőknek jár a családi kedvezmény is, amely havonta további – 990 ezer forinttal csökkentve az adóalapot – 148 500 forint megtakarítást jelenthet.
Azt az összeget pedig, amit az szja-ból (családi adókedvezményként) nem tudnak igénybe venni, családi járulékkedvezményként is érvényesíthetik.
A kedvezményről minden további részlet megtalálható a 73. számú információs füzetben.
A kormány korábbi számításai szerint 200-250 ezer háromgyermekes anya lehet jogosult a mentességre. Egy átlagos keresetű háromgyermekes anya így havonta mintegy 109 ezer forinttal tarthat meg többet – ami éves szinten is tetemes megtakarítást jelenthet.





