
Kiterjesztik a fegyverpénzt — a rendőrtisztjelöltek és határvadászok is jól járnak
A fegyverpénz korábban csak hivatásos és szerződéses állományban dolgozó honvédeknek járt, ami magába foglalja a nettó hathavi fizetést egyszeri kifizetésben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatott arról, hogy ez a juttatás innentől a rendvédelemben dolgozók egy csoportját is érinteni fogja.

A fegyverpénzt rendőrtisztjelöltekre is kiterjesztik
Ahogy korábban megírtuk, a kormány döntött a fegyverpénz kifizetéséről. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a kormányinfón, hozzátéve, hogy ugyanazoknak jár ez a juttatás, akik korábban is kaptak.
Ezenfelül a határvadászoknak és a rendőrtisztjelölteknek is jár majd a juttatás.
Februárban fogják kifizetni a fegyverpénzt – jelezte.
Bepótolják az elmaradt fegyverpénzt
A kormány – elismerve a rendvédelmi és honvédelmi szerveknél dolgozók alacsony bérét – még 2019-ben döntött úgy, hogy külön juttatással „az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismeri a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket”.
2026 elején a januári illetménnyel kifizetjük a hathavi fegyverpénzt
– közölte Facebook-oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2025 februárjában, ezzel hivatalossá téve, hogy az elmaradt korábbi fegyverpénzösszeg most ki lesz fizetve.
Eredetileg 2020-tól háromévente ismétlődő, hathavi illetménynek megfelelő javadalmazásról volt szó, amelyet jogszabályban rögzítettek volna. Az úgynevezett fegyverpénzt végül két év csúszással, eddig egyetlen alkalommal, 2022 februárjában kapta meg a rendvédelmi hivatásos állomány. Összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, az egy főre jutó átlagos juttatás 2,7 millió forint volt. A szakszervezetek szerint jelentős feszültséget okozott, hogy a mintegy 50 ezres összlétszámból nagyjából 13-14 ezren semmit sem kaptak, hiszen a pluszjuttatás csak a hivatásos állomány tagjainak járt.



