Nagyon aggódik a kormány Győrért, stratégiai hibákat követett el a vezetés: fontos kinevezésről döntöttek, mostantól ő felel a városért – történelmi fejlesztések jönnek
Nagy megtiszteltetés ért: a kormány szeptember 1-jétől engem bízott meg két évre Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztosnak – kezdte csütörtök reggeli facebookos bejegyzését Fekete Dávid (Fidesz).

A győri önkormányzati képviselő szerint a város mindig is stratégiai jelentőségű város volt, és most történelmi fejlesztések előtt áll. A feladata pedig az, hogy ezek a lehetőségek valóban a győriek javát szolgálják, és a város megkapja mindazt, ami méltán jár neki.
Korábbi alpolgármesterként mindig azon dolgoztam, hogy csendesen, de hatékonyan képviseljem a győriek érdekeit – most pedig országos szinten folytathatom ugyanezt a munkát.
Az új kormánybiztos szerint a lépés a jelenlegi városvezetés stratégiai hibái miatt is szükségessé vált.
Győrbe látogatott a miniszterelnök
Fekete Dávid szerint a kormány azonban nem hagyja, hogy Győr veszítsen: garantált a város dinamikus fejlődése, amelyet közösen elkezdtek. Ezt mutatja, hogy Orbán Viktor júliusban a városban járt annak alkalmából, hogy megkezdte az új Q3-as modell gyártását az Audi győri gyára.
A kormányfő szerint az Audi volt a nyugati autógyártók közül az első, amely meglátta Magyarországon a lehetőségeket, és, mint mondta, az első az élet szinte minden területén a legemlékezetesebb.
Ezért szerinte az Audi számunkra nemcsak autógyár, nemcsak gazdasági kérdés, de szívügy is.
A miniszterelnök méltatta a gyárban dolgozó munkásokat és mérnököket is, mert szerinte minden külföldi befektetőkkel folytatott beszélgetésen felmerül, hogy az ő elkötelezettségük milyen fontos szerepet játszik abban, hogy az Audi a gyár megtartása és bővítése mellett döntött hazánkban.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy az Audi győri gyára 11 ezer embernek ad munkát, ám ez a beszállítókkal együtt az 50 ezret is eléri, míg a teljes magyarországi autóipar mintegy 160 ezer magyar család megélhetésében játszik fontos szerepet.


