Száz év után megszűnik egy ikonikus magyarországi cukrászda
Az egri Kossuth Lajos utcában működő Sárvári cukrászda azt közölte a honlapján, hogy gazdasági okok miatt kénytelenek bezárni. Hozzátették: még nem tudják, hol és mikor fognak újranyitni, de ha a gazdasági körülmények és a lehetőségeik megengedik, folytatni szeretnék a családi tradíciót – írta meg az Origo.

Hosszú ideje minden nyáron minőségi fagylaltokkal várták a vendégeket; szeptember első hetében még nyitva vannak, és a készlet erejéig tudják vállalni a kiszolgálást.
Közel száz éve nyitott meg a Sárvári cukrászda
Sárvári Kálmán cukrászmester közel száz évvel ezelőtt, 1927-ben nyitotta meg fagylaltozóját, házi tejből főzött és friss gyümölcsökből készített fagylaltjait hamar megkedvelték a helyiek.
A Sárvári cukrászda 1937-ben került jelenlegi helyére, a Kossuth Lajos utcába.
Sárvári Kálmánnak a családja és a munkája volt az élete. 1937-ben már a Párizsi Világkiállításon is részt vett, s számtalan elismerést kapott, többek között 1939-ben miniszteri dicséretben részesült.
Az államosításkor, 1954-ben azonban mindenét elveszítette. Szakmája szeretete, erős akarata segítette, hogy az üzletét a korábbi magas színvonalon ismét elindítsa.
A cukrászmester Egerben hunyt el 1979-ben. Gondoskodott arról, hogy szaktudását családtagjainak átadja, és az elmúlt időszakban már a család negyedik generációja üzemeltette a helyet. A teljes cikket itt olvashatja el.