Érkezik az adókedvezmény: így juthatnak több pénzhez a háromgyermekes anyák
Szerdától igénybe vehetik a háromgyermekes anyák az új adókedvezményt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többféle módon segíti a jogosultakat és a munkáltatókat: a hivatal honlapján kiemelt helyen található az „anyák kedvezménye” aloldal, ahonnan közvetlenül letölthető az adóelőleg-nyilatkozat, melyet a munkáltatónál kell leadni. Emellett az azonosítást követően az ONYA rendszerben is elérhető a nyilatkozat, és online, néhány kattintással beküldhető.

Az adóhivatal annak érdekében, hogy minden érintett édesanya időben értesüljön a lehetőségről, tájékoztató levelet küld a munkáltatóknak, összefoglalva a legfontosabb tudnivalókat a kedvezmény igénybevételéhez. Aki már az októberi fizetését is szja-mentesen szeretné megkapni, csak nyilatkoznia kell. Minden édesanya választhat:
- vagy a munkáltatójánál tölti ki és adja le az erről szóló adóelőleg-nyilatkozatot,
- vagy használja a NAV honlapján elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazást (ONYA).
A munkáltatónál leadott nyilatkozat papíralapú, ezért itt fontos az aláírás. Az ONYA gyors, mindössze néhány kattintás, hiszen a NAV rendelkezésére álló adatok automatikusan betöltődnek. Az ONYA bárki számára elérhető, az azonosítás miatt csak DÁP vagy Ügyfélkapu+ kell hozzá, épp ezért itt sem nyomtatni, sem aláírni nem kell semmit,
az adatokat a NAV automatikusan továbbítja a munkáltatónak.
A kedvezmény soha, semmilyen körülmények között nem veszhet el, akkor sem, ha valaki most nem nyilatkozik. Ebben az esetben a háromgyerekes anyáknak járó kedvezmény majd 2026-ban az szja-bevallásban érvényesíthető.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt nyilatkozta , hogy a mostani adókedvezmény átlagbér esetén havi 109 ezer forintot, vagyis évi 1,3 millió forintot hagy az édesanyáknál. A kormány emellett július 1-jétől a csedet és a gyedet is jövedelemadó-mentessé tette, ami a csed esetében 78 ezer forintot, míg a gyed esetében 43 ezer forint többletjövedelmet jelent egy családnak.
A tárcavezető arra is felhívta a háromgyerekes édesanyák figyelmét, hogy a most életbe lépő adókedvezményt nemcsak egy összegben, az szja-bevalláskor, hanem év közben is igénybe vehetik az anyák. Az az édesanya, aki nem akarja egy összegben, a jövő évi szja-bevallásban érvényesíteni a kedvezményt, már most, év közben is igénybe veheti.


