A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt eddig 2 209 534-en kapták meg – közölte a miniszterelnök főtanácsadója pénteken a Facebook-oldalán. Nyitrai Zsolt a közzétett fényképen írta, az utalványt október 15-ig mindenkinek kézbesítik. „Magyarország kormánya minden lehetséges eszközzel segíti a nyugdíjasokat” – fogalmazott a politikus.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy hete még azt nyilatkozta, hogy javában tart a kézbesítés, akkor a jogosultak több mint 83 százaléka kapta meg az utalványt. Ehhez képest tehát mostanra ez az arány bőven 90 százalék fölötti.
A 30 ezer forintos utalványok esetén a jogosultság a korábbi rezsiutalványhoz hasonlóan működik: minden Magyarországon élő és tartózkodó, 2025 júliusában öregségi nyugdíjban vagy más nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja. Az utalvány például özvegyi vagy szülői nyugdíj esetén is jár.
A kormány több lépésben reagált az inflációs nyomásra: árréscsökkentést vezetett be 60 termékkategóriában, befagyasztotta a pénzügyi és telekommunikációs díjakat, valamint 44 népszerű gyógyszer árát korlátozta. Ennek része az is, hogy
minden nyugdíjas 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt kap ősszel.
A kormány szeptember 17-én 4,8 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött: ez visszamenőleg jár az időseknek, és átlagosan 47 ezer forint plusztámogatást jelent a novemberi nyugdíjjal együtt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta: a nyugdíjas-infláció 4,8 százalék lett, ezért 1,6 százalékos visszamenőleges emelés jár a jogosultaknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyugdíjasok novemberben átlagosan 47 200 forintot kapnak kézhez egy összegben. A decemberi nyugdíj összege pedig már tartalmazni fogja a megemelt szintet, vagyis az év végéig átlagosan 51 155 forint pluszpénzhez jutnak az érintettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.