BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több tízezer vízórával lehet gond: figyelmeztetést adott ki a vízművek – lépnie kell a tulajdonosoknak

A Fővárosi Vízművek közleménye szerint több mint 47 ezer fogyasztási helyen van idén lejáró lakás-mellékvízmérő, a cserét pedig érdemes minél hamarabb kezdeményezni.

A mellékmérők a felhasználók tulajdonában vannak, így azok cséréjéről a tulajdonosoknak kell gondoskodniuk. A cserét érdemes minél hamarabb kezdeményezni, ugyanis a megrendelések száma az év végére rendszerint jelentősen megnő, emiatt pedig hosszabb várakozási időre kell számítani – jelezte a vízművek.

Az idén is sok mellékvízmérő veszíti el a hitelességét, tehát mielőbb intézni kell a cserét. (Illusztráció)
Az idén is sok mellékvízmérő veszíti el a hitelességét, tehát mielőbb intézni kell a cserét / (Illusztráció)

Az idén is sok mellékvízmérő veszíti el a hitelességét, tehát mielőbb intézni kell a cserét

A mellékvízmérő cserére a mérők meghibásodása vagy hitelességének lejárta esetén van szükség. A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény értelmében joghatással járó mérést kizárólag hiteles mérőeszközzel lehet végezni, ami azt jelenti, hogy a szolgáltató és az elkülönített vízhasználó közötti tényleges fogyasztás szerinti elszámolás alapja csak hiteles mellékvízmérő lehet.

A jelenleg érvényben lévő jogszabályok (127/1991. (X. 9.) korm.-rendelet) értelmében a lakás-mellékvízmérő(k) hitelességi ideje 8 év. A 8. évben elvégzett mérőcsere időpontja nem befolyásolja a mérő hitelességét, így nem érdemes megvárni az év végét a mérőcserével. Amennyiben a hitelesség lejárati évében a mérőcsere és az üzembe helyezés nem valósul meg, a mellékszolgáltatási szerződés megszűnik adott év december 31-ével.

A hitelesítés éve a mérő számlapjáról és a vízdíjszámláról egyaránt ellenőrizhető. 

A Fővárosi Vízművek figyelmeztetett arra is, hogy a hitelességi idő lejárata után – ami az idén lejáró mérők esetén 2025. december 31. – a szolgáltató nem állíthat ki számlát az adott mérőn mért mennyiség alapján.

További részletek az Origo oldalán olvashatók.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.