BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Töretlen a bizalom Magyarország felé: lassult, de nem tört meg a beruházási dinamika

A tavalyi év negyedik negyedévében a beruházások volumene 1,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, miközben negyedéves alapon stagnálás közeli mozgás volt látható. Az egész évet tekintve a fejlesztési teljesítmény 4,3 százalékkal csökkent. Az adatokból az is kiderült, hogy erős külföldi jelenlét mellett stabilizálódhat a beruházási pálya.

A nyers adatok szerint 2025 IV. negyedévében 1,3 százalékkal maradt el a beruházások volumene az előző év azonos időszakától, míg a szezonálisan kiigazított adatok alapján a teljesítmény 0,1 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévit – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. Ez lényegében stagnáló negyedéves pályát jelez, érdemi fordulat nélkül.

beruházás
Erős külföldi jelenlét mellett stabilizálódhat a beruházási pálya / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A tavalyi év egészében a beruházások teljesítménye 4,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A KSH szerint a negyedik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene – szezonálisan kiigazítva – 1,7 százalékkal mérséklődött éves alapon.

A visszaeséshez legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, valamint a közigazgatás beruházási aktivitásának csökkenése járult hozzá. Ezekben az ágazatokban tovább szűkültek a fejlesztések, ami érdemben lehúzta az összteljesítményt.

Ezzel szemben a szállítás és raktározás, valamint az ingatlanügyletek területén növekvő beruházási aktivitás volt megfigyelhető, ami részben tompította a nemzetgazdasági szintű visszaesést, de az összképet nem tudta érdemben megfordítani.

Közel a beruházási mélypont, de továbbra is alacsony a volumen

A negyedik negyedéves adatok alapján a beruházások közel lehetnek a mélypontjukhoz, ugyanakkor a volumen továbbra is rendkívül alacsony szinten áll – hívta fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. Értékelése szerint a vállalati beruházási hajlandóságot egyszerre fékezi a bizonytalan gazdasági környezet, az exportkereslet gyengesége, valamint az uniós források jelentős részének visszatartása. Utóbbi nemcsak finanszírozási szempontból jelent problémát, hanem azért is, mert az elmúlt években kialakult egyfajta támogatásfüggőség, különösen a gépberuházásoknál. A feldolgozóipar gyenge teljesítménye mindezek ellenére is figyelemre méltó, mivel az ágazat jelentős állami támogatásban részesül, míg a közigazgatási beruházások visszaesése az állami és önkormányzati forráshiányra mutat rá. A pozitív oldalon megjelenő szállítási és ingatlanpiaci fejlesztések esetében a kérdés az, hogy ezek a folyamatok mennyire bizonyulnak tartósnak.

Élénkülő hitelezés, óvatos javulás a beruházási kilátásokban

A beruházások képe ugyanakkor a tavalyi év végén már kedvezőbbé vált – emelte ki Molnár Dániel, az MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. vezető elemzője. A szezonálisan igazított adatok alapján az éves visszaesés mértéke már csak 1,7 százalék volt, miközben negyedéves alapon fél éve nem csökken az aktivitás. A feldolgozóiparban a gyenge külső kereslet és a meglévő szabad kapacitások továbbra is óvatosságra késztetik a vállalatokat, ezt azonban részben ellensúlyozzák a már futó nagy termelőberuházások. Kedvező jelként értékelhető a vállalati hitelezés élénkülése is: a jegybanki felmérések szerint 2023 közepe óta először erősödött a hitelkereslet, amelyben a támogatott konstrukciók mellett a piaci alapú hitelezés élénkülése is szerepet játszhat. Molnár Dániel szerint mindez megalapozhatja, hogy idén éves szinten már növekedjenek a beruházások, kedvező forgatókönyv esetén akár már az első negyedévben is.

A beruházás szerkezete kettős képet mutat

A KSH adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások teljesítménye 2025-ben összességében csökkent, ugyanakkor a beruházási folyamatok nem egységesen alakultak. Miközben

  • a feldolgozóiparban
  • és a közigazgatásban

visszafogottabb fejlesztési aktivitás volt jellemző, addig több szolgáltatási területen növekedés jelent meg, ami mérsékelte az összesített visszaesést.

HIPA: erős maradt a nemzetközi tőke jelenléte

A hazai beruházási teljesítmény mérséklődése mellett a nemzetközi működőtőke továbbra is jelentős szerepet játszott. A HIPA adatai szerint 2025-ben 108 beruházási projekt indult el Magyarországon, összesen mintegy 2700 milliárd forint értékben, amelyek több mint 18 200 új munkahely létrehozását vállalták. A projektek többsége magas hozzáadott értékű ágazatokhoz, köztük kutatás-fejlesztési és üzleti szolgáltató központokhoz kapcsolódott.

A befektetői struktúrában Kína volt a legnagyobb forrás, amely a teljes beruházási volumen több mint felét adta, de jelentős volt Szingapúr és Dél-Korea szerepe is. Az Egyesült Államokból érkező beruházások közel félmilliárd eurót tettek ki, ami több száz új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

Szolgáltatások és ingatlanügyletek tompították a visszaesést

A KSH statisztikái szerint 2025 negyedik negyedévében a szállítás, raktározás és az ingatlanügyletek területén növekvő beruházási aktivitás volt megfigyelhető. Ezek a szegmensek nem tudták ellensúlyozni az ipari beruházások visszaesését, ugyanakkor hozzájárultak ahhoz, hogy a negyedéves adatok már inkább stagnálást, mint további gyors romlást jelezzenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.