Orbán Viktor kifakadt a Facebookon: még a kampányt is felülírja, ami történt, de szégyenszemre hallgatnak róla – „A kormány minden erejével azon dolgozott, hogy kezelni tudjuk a helyzetet”
„Kampány ide, kampány oda, az ukrán olajblokád ma mindent felülír. Az elmúlt napokban a magyar kormány minden erejével azon dolgozott, hogy kezelni tudjuk a helyzetet, amit a Barátság kőolajvezeték lezárásával okozott Zelenszkij elnök” – írta hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor.

A miniszterelnök hozzátette, hogy Magyarország üzemanyag-ellátását sikerült megvédeni, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek pedig határozott és arányos válaszokat adtak. Orbán szerint neki is tudnia kell, hogy Magyarország támadásával csak veszíthet.
A kormányfő szerint bár Magyarország energiabiztonsága minden pártszempontot felülír, az ellenzék szégyenszemre hallgat. Úgy gondolja, hogy azért, mert a nemzeti kormány helyett Brüsszellel és Kijevvel összhangban ukránbarát kormányt akarnak hatalomra juttatni Magyarországon. Ezért nem állnak ki a magyar emberek és Magyarország érdekei mellett.
Orbán Viktor kiemelte, hogy orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének.
Orbán Viktor előtt Robert Fico is megszólalt: megteszi, amit eddig senki nem mert – Szlovákia halálos ütést visz be Ukrajnának
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást. Ezt maga Robert Fico jelentette be a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében vasárnap. A szlovák kormányfő ezt az intézkedést már szombaton kilátásba helyezte, akkor azonban még feltételesen úgy fogalmazott, hogy a lépésre akkor kerül sor, ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőig nem teszi lehetővé a Barátság kőolajvezetéken Szlovákiába érkező orosz kőolajszállítás újraindulását.
„Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt üzeni nekünk, hogy máshol vegyünk gázt és kőolajat, mint Oroszországban – bár ez nehezebb és drágább, amivel nagy pénzeket vesztünk – akkor jogunk van válaszolni” – idézte a Robert Fico videóbejegyzésében mondottakat a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Rendkívüli: újabb támadás a Barátság vezeték ellen, lángokban áll a kulcsfontosságú szivattyúállomás – egyértelműnek tűnik, ki tette
Hétfőre virradó éjjel újabb támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. Ismeretlen drónok támadták meg éjszaka az oroszországi Tatárföldön található Kalejkinó olajszivattyú-állomást, ahol tűz ütött ki. Az RBC Ukrajina tudósítása szerint a Kalejkinó olajszállító állomás, az oroszok fővezeték-rendszeréhez tartozik, és Tatárföld olajtermelésének központjában, Almetyjevszkben található.
Ráadásul az Almetyjevszk környéke számít a Barátság kőolajvezeték egyik legfontosabb kiindulási pontjának. A helyi állomásokon (beleértve a Kalejkinó környéki infrastruktúrát) keresztül a Tatárföldről és a szomszédos régiókból származó olaj a fővezetékbe kerül, amely továbbhalad a Szamara régión keresztül, majd nyugati irányba, Fehéroroszország felé, és onnan tovább Kelet- és Közép-Európa országaiba.




