Meglepő döntés: napokon belül bezárja a gyárát Magyarországon a lengyel óriáscég, ez áll a háttérben – másikat épít helyette
A hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében stratégiai döntést hozott a Green Factory cégcsoport: a vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítva a partnerek folyamatos és zavartalan kiszolgálását – derült ki a cég keddi közleményéből.

Az Eisberg töki üzeme 2021-ben került a Green Factory kötelékébe. Az üzem bezárását alapos döntéselőkészítési folyamat előzte meg. A Green Factory csoportszintű tulajdonosi és vezetői egyetértésében született meg a döntés, hogy az erőforrásokat a vállalatcsoport jelentős növekedési potenciállal rendelkező, gyáli telephelyére csoportosítja át.
A vállalat közleménye szerint a Green Factory stratégiai célja, hogy minden energiáját a Gyálon épülő új gyártóegységre fordítsa. Ez a beruházás mérföldkő a cég életében, hiszen az elnyert EU-pályázat segítségével lehetővé teszi a gyártási kapacitás megduplázását, modern, automatizált technológiával növeli a hatékonyságot, valamint stabil és hosszú távú alapot teremt a partnerek magas színvonalú kiszolgálásához.
A vállalat bízik abban, hogy ez a lépés hosszú távon hozzájárul a hatékonyabb működéshez, és tovább erősíti a vállalat piacvezetői pozícióját a friss, csomagolt salátakeverékek és salátatálak szegmensében.
Mint ismert, a két svájci zöldségtermesztő cég összeolvadásának eredményeként megszületett vállalat mára Európa piacvezetőjévé vált a konyhakész zöldség- és gyümölcskészítmények piacán. Magyarországon 30 éve vannak jelen a salátakedvelők bevásárlókosarában.
Ősszel zárult a cég lengyelországi bővítése
A Green Factory 2025 októberében véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően már a lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább.
A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (mintegy 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.


