A kínai valuta és a többpólusú nemzetközi pénzügyi rendszer esélyei

A kínai gazdaság hosszú ideje meghatározó szereplője a világkereskedelemnek, az ország vezetőinek pedig régi célkitűzése, hogy mindez a fizetőeszközének használatában is tükröződjön. 2009 óta Peking számos kezdeményezést indított, hogy a renminbi használata jobban elterjedjen a nemzetközi gazdasági életben, és minél több állam használja tartalékdevizaként. A fizetőeszköz nemzetköziesítésével Pekingnek az is célja, hogy csökkenjen a kínai gazdaság függése az amerikai dollártól és a dolláralapú nemzetközi fizetési és elszámolási rendszertől. A két ország erősödő versenyében ez Kína számára egyre sürgetőbbé válik. 

Peking erőfeszítései azonban kevés látványos eredményt hoztak eddig. A renminbi súlya Kína nemzetközi kereskedelmi tranzakcióiban növekszik, ami valamelyest csökkenti a dollárkitettséget. Ugyanakkor a kínai fizetőeszköz globális súlya érdemben nem változott az elmúlt években. 2020 decemberében a nemzetközi fizetési tranzakciók 1,88 százalékát bonyolították le a kínai valutában, 2025 decemberére ez az arány mindössze 2,73 százalékra emelkedett, szemben a dollár 50,49 százalékos részesedésével. A tartalékvaluta szerepét tekintve még ekkora előrelépést sem tudott elkönyvelni Kína, 2020 első és 2025 harmadik negyedévében gyakorlatilag ugyanakkora, 1,9 százalékos részesedéssel bírt a renminbi a világ tartalékvalutái között, míg a dollár megőrizte 57 százalék feletti részesedését. 

Abban, hogy a renminbi súlya a nemzetközi gazdasági életben továbbra is viszonylag csekély, több tényező is közre játszik. 

A kínai vezetés továbbra is korlátozza a tőke be- és kiáramlását, a jegybank pedig kontroll alatt tartja a nemzeti valuta árfolyamát. Egy tartalékvaluta esetében kiemelt szerepe van a fizetőeszköz iránt megnyilvánuló bizalomnak és annak, hogy a valuta könnyen elérhető és teljesen konvertibilis legyen, márpedig a kínai pénzügypolitika sajátosságai miatt a renminbi ebből a szempontból kockázatokat hordoz.

A kínai valuta-együttműködések

A kínai valuta használatának nemzetközi bővítését és a dollárkitettség csökkentését szolgálja az is, hogy Kína igyekszik más országokkal valuta-együttműködéseket kialakítani. Ezen a téren Afrika lehet az egyik régió, ahol Kína sikereket ér el. 

Emellett komoly lehetőséget jelent a BRICS országcsoport , ebben a formációban ugyanis ott vannak a fejlődő világ legnagyobb gazdaságai, amelyek szintén célul tűzték ki a dolláralapú nemzetközi pénzügyi rendszertől való függés csökkentését. A BRICS idei elnöki posztját betöltő India például jelezte, hogy prioritásként kezeli egy, a tagállamok nemzeti valutáit összekötő átutalási rendszer kialakítását, amely a tagállamok egymással összehangoltan működő digitális jegybankpénzeire épülne. Ezzel a csoport a közös új valuta kibocsátása helyett az infrastruktúra-fejlesztésre helyezte a hangsúlyt, ami sokkal pragmatikusabb és józanabb célkitűzés, és nem értelmezhető úgy, mint a dollárral szembeni közvetlen kihívás. Márpedig Washington egyre érzékenyebb minden kezdeményezésre, ami a dollár globális hegemóniáját veszélyeztetheti.

Az akadályok és korlátok ellenére mindenesetre egyértelmű a változás iránya. Az egypólusú nemzetközi pénzügyi rendszer nem szűnik meg egyik napról a másikra, ám úgy tűnik, az alternatívák elkerülhetetlenül megjelennek, mert nem csupán az USA első számú geopolitikai ellenlábasa, Kína érdekelt bennük, hanem a fejlődő világ meghatározó gazdaságai is. Ugyanakkor arról sem lehet beszélni, hogy kétpólusú nemzetközi pénzügyi rend és azon belül valamiféle jüanblokk lenne felemelkedőben, sokkal inkább egymás között a nemzeti valutákban történő elszámolást preferáló országok csoportjáról lehet szó. Kína részéről egyértelműen zajlik a szuverenitás megteremtését célzó pénzügyi decoupling, és ebben Peking nem az amerikai intézkedésekre reagál, mint a vámháború esetében, hanem elsőként lép. Az Egyesült Államok biztosan nem fogja megvárni, amíg a dollár globális dominanciája közvetlenül is veszélybe kerül, hanem valószínűleg a technológiai versenyfutáshoz hasonlóan szankciós politikához nyúlva igyekszik majd visszatartani a felemelkedésben bármely rivális valutát vagy alternatív tranzakciós és elszámolási rendszert. 

Hogy az USA–Kína kereskedelmi háború eddig nem csapott át pénzügyi háborúba, annak oka egyrészt, hogy Washington nem érzi még közvetlen veszélyben a dollár globális dominanciáját, másrészt pedig a két gazdaság még mindig nagyon sok szállal van összekötve, így a szankciók – és Peking várható ellenlépései – fájdalmasok lennének az amerikai vállalatoknak is. A rossz hír az, hogy a két gazdaság leválásával folyamatosan csökkenni fog a visszatartó erő, ezért egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a pénzügyek lesz a jövő egyik újabb frontvonala az USA–Kína rivalizálásban.