BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsvéti sonka előtt húsba vágó kérdések: a kínai korlátozások és közel-keleti feszültségek rontják a hazai kilátásokat – a sertéspestis pedig újabb bizonytalanságot hoz

Húsvét közeledtével egyre több fogyasztó kosarába kerülnek különböző sonkatermékek. A Hússzövetség sajtótájékoztatóján a legfrissebb húspiaci trendekről is tájékoztatott. Az előadásokból kiderült, hogy a magyar húsipart egyszerre terhelik a nemzetközi piaci korlátok és a járványügyi kockázatok: a kínai vámintézkedések szűkítik az exportlehetőségeket, miközben az afrikai sertéspestis baranyai megjelenése újabb veszélyt jelent, és fél szemmel már a Hormuzi-szorosra is kell figyelni. Bár a belföldi fogyasztás élénkült, az export visszaesett, és nő az importnyomás is. Az ágazat szereplői szerint a következő időszak kulcsa a piacvédelem és a járványok megfékezése lehet.

A rendelkezésre álló piacvédelmi eszközök aktív használatára van szükség ahhoz, hogy a magyar húsipar élni tudjon a fejlesztési pályázatok adta lehetőséggel és jelentős lépést tegyen a versenyképesség javítása terén – fejtette ki Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerdán, a szervezet húsvéti sajtótájékoztatóján.

Close,Up,Of,Muligenerational,Family,Serving,Easter,Dinner,Together. hús húsvét hússzövetség
A húsvét az egyik legforgalmasabb időszak az ágazatban / Fotó: Halfpoint / Shutterstock

Visszafogott várakozások után vegyes év jött

A szövetség elnöke szerint egy évvel ezelőtt még „szolid optimizmussal” tekintett az ágazat a 2025-ös évre, elsősorban

  • a reálbér-növekedési várakozások
  • és a fogyasztás élénkülésének reménye

miatt. Ehhez képest a húsipar teljesítménye végül csak mérsékelt képet mutatott: a húsfeldolgozás és frisshús-előállítás kismértékű, 0,8-1 százalék körüli növekedést ért el, míg a készítménygyártás enyhe visszaesést mutatott. A belföldi értékesítés ugyanakkor képes volt bővülni – különösen a friss húsoknál –, részben azért, mert az exportot külső tényezők erősen visszafogták.

Kína, export és járványok: egyszerre több sokk érte az ágazatot

Az export visszaesésében kulcsszerepet játszottak a járványok és a nemzetközi piaci folyamatok. A ragadós száj- és körömfájás hónapokra korlátozta a kivitel lehetőségeit, miközben az afrikai sertéspestis (ASP) folyamatos kockázatot jelentett. Emellett a globális piacon is kedvezőtlen folyamatok zajlottak: Kína vámintézkedései az európai sertéshússal szemben szűkítették a piacokat, ami közvetve az uniós – így a magyar – exportlehetőségeket is rontotta.

Az export a hús esetében több mint 7 százalékkal csökkent, miközben a belföldi piac részben felszívta a korábban kivitelre szánt mennyiséget. Ezzel párhuzamosan nőtt az importnyomás is:

a kiskereskedelmi láncok egyre nagyobb arányban jelentek meg külföldi – például német, spanyol vagy lengyel – húsokkal.

Kérdésre válaszolva elmondta, ha tartósan fennáll az iráni helyzet, ami a Hormuzi-szoros lezárásával járt, probléma lehet, mivel a húsipar egy rengeteg energiát használó ágazat, de jelenleg még nincs gond. Ha azonban két-három hónap múlva is fennáll ez a probléma, akkor már komoly bajok lehetnek, amit áremeléssel lehet csak ellensúlyozni – tette hozzá.

Easter,Traditional,Food,With,Ham,,Eggs,And,Bread,In,Basket. hús
Érdemes a minőségi hazait választani / Fotó: DUSAN ZIDAR

Baranyai ASP: új kockázat a legérzékenyebb ponton

Különösen aggasztónak nevezte Éder Tamás az afrikai sertéspestis baranyai megjelenését. Míg korábban a fertőzés terjedését bizonyos természetes és infrastrukturális határok – például az M1-es térsége – lassították, a déli régióban ilyen „védővonal” nincs, miközben jelentős sertésállomány található a térségben.

Emlékeztetett: az elmúlt időszakban már több száz esetet regisztráltak, ami azért jelent komoly veszélyt, mert ha a fertőzés továbbterjed, az az ország nagy részéről ellehetetlenítheti az exportot a harmadik országok felé. Mint mondta,

ez nemcsak a kivitel szűkülését, hanem a teljes piaci egyensúly felborulását is eredményezheti.

Éder Tamás elismerően beszélt a járványhelyzet kormányzati kezeléséről. Kiemelte, hogy a hatóságok és a döntéshozók gyors fellépésének köszönhetően sikerült megfékezni a ragadós száj- és körömfájást, ami nélkül sokkal súlyosabb exportkiesés következhetett volna be. Úgy fogalmazott, hogy ebben a szereplők „nagy dolgot vittek végbe”.

Fejlesztések és bizonytalanságok

Az ágazat működését a szabályozási környezet is nehezítette: bár a sertéshús és a húskészítmények ára 2025-ben összességében csökkent, mégis árszabályozási intézkedések léptek életbe, amelyek torzították a piaci viszonyokat és az árazási stratégiákat.

A kilátások így vegyesek: rövid távon a belföldi fogyasztás enyhe növekedése várható, de az exportpiacok alakulása – különösen a kínai és egyéb harmadik országok irányába – továbbra is kritikus kérdés. Az erős importnyomás és a járványkockázatok mellett az is bizonytalan, hogy a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat a cégek képesek lesznek-e kihasználni.

Pozitívumként emelte ki a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat.

Elmondása szerint a húsipar számára jelenleg olyan volumenű támogatási lehetőség áll nyitva – több százmilliárd forint –, amilyen évtizedek óta nem volt. Ez komoly esélyt adhat a technológiai fejlesztésekre és a versenyképesség javítására.

Az ár a minőségről is szól

A szövetség elnöke a fogyasztók figyelmét is felhívta arra, hogy megbízható, azonosítható eredetű termékeket válasszanak. Kiemelte: az olcsóbb, gyors pácolással készült termékek nem azonos minőséget képviselnek, mint a hagyományos eljárással készült, magasabb árú sonkák, így az ár sok esetben a minőség fontos indikátora is.

LUS__VEZ6732 Éder Tamás húsvéti sonka hús
Éder Tamás, a Húsiparosok Szövetségének elnöke beszélt az ágazat jövőjéről is / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Visszafogott élénkülés tapasztalható a húsiparban

A feldolgozott húsok piaca a vártnál lassabban áll talpra, miközben a vásárlók árérzékenyek maradtak, és egyre inkább a diszkontok felé fordulnak – mondta Vágyi Erik, a NIQ Hungary ügyvezető igazgatója. A 2022–2023-as inflációs sokk után a pénzromlás üteme mérséklődött, jelenleg 3 százalék körüli szinten alakul, és az előrejelzések további csökkenést vetítenek előre.

Kiemelte, hogy a jegybank várakozásai szerint a gazdaság növekedése is pozitív pályán maradhat, ami elvileg támogathatná a fogyasztást. A kiskereskedelmi adatok azonban vegyes képet mutatnak – jelezte az igazgató. Bár volt időszak, amikor 3-4 százalékos volumennövekedés körvonalazódott, a dinamika megtört, és az év egészét tekintve már nem volt kiemelkedő a teljesítmény.

Az idei év elején ugyanakkor ismét pozitív jelek látszanak: januárban mintegy 3, februárban 2 százalék körüli volumennövekedést mértek, ami összhangban van a javuló fogyasztói bizalommal.

Árérzékenység és a promóciók dominálnak

A magyar húspiac továbbra is erősen promócióvezérelt. A kiskereskedelmi változások mögött jól elkülöníthető a volumen és az árhatás: a fogyasztók érzékenyen reagálnak az árakra, és az értékbeli növekedés jelentős része nem valódi keresletbővülésből fakad.

A szabályozói környezet is erősen befolyásolta a piacot: az elmúlt években alig volt olyan időszak, amikor ne lett volna valamilyen kormányzati intézkedés érvényben. Ez torzította az ár- és keresleti viszonyokat is.

A csatornák közül egyértelműen a diszkontok nyernek: részesedésük a húsvéti időszakban is 36–41 százalék körül alakul, és tovább növekszik.

Ezzel szemben a hipermarketek súlya évek óta csökken, bár az ünnepi időszakok – így a húsvét – idején még mindig képesek visszanyerni valamennyit a forgalmukból a nagybevásárlások miatt.

Az online értékesítés aránya Magyarországon továbbra is alacsony, nagyjából 1 százalék körül mozog, még a régiós országokhoz képest is lemaradásban van, bár lassú növekedés itt is megfigyelhető – tette hozzá.

HMM_0044 hús húsvét hússzövetség
A hús minősége sem elhanyagolható, ha nemcsak az árral, hanem az egészségtudatos táplálkozásra is gondolni szeretnénk / Fotó: Huszár Márk

Húsvéti húsokra hangolódás az egészséges táplálkozás jegyében

Nem a húsfogyasztás ténye a kérdés, hanem az, hogy milyen mennyiségben és mivel együtt kerül a tányérra – mondta Biró Andrea klinikai dietetikus,, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetőségi tagja.

A húsfogyasztás evolúciós szempontból fontos szerepet játszott az ember fejlődésében, ugyanakkor a modern étrendben az arányok eltolódtak, ami egészségügyi kockázatokat hordoz. Biró Andrea szerint

nem maga a hús a probléma, hanem a túlzott fogyasztás és az, ha nem társul megfelelő mennyiségű növényi alapú élelmiszerrel.

A hús értékes tápanyagforrás – különösen fehérje és B12-vitamin szempontjából –, de a feldolgozott termékek és a magas zsírtartalom miatt a mértékletesség kulcsfontosságú.

Mérték és tudatosság húsvétkor

A húsvéti időszak hagyományosan a húsfogyasztás csúcspontja, különösen a sonka miatt. A dietetikus szerint ilyenkor érdemes odafigyelni az adagokra – egy étkezésnél nagyjából 10 dekagramm hús javasolt –, valamint arra, hogy a húsételek mellé elegendő zöldség is kerüljön. A kiegyensúlyozott étrend nemcsak az egészség megőrzését segíti, hanem a tápanyagok jobb hasznosulását is támogatja.

Nem mindegy, mi kerül az asztalra

A különböző húsfajták tápanyag-összetétele eltérő: a baromfi kedvezőbb választás lehet, míg a halak ómega–3 zsírsavtartalmuk miatt különösen ajánlottak, heti rendszerességgel. A húsvéti sonka esetében a minőség, az elkészítési mód és a sótartalom is lényeges szempont, utóbbi például áztatással csökkenthető. A szakértő hangsúlyozta:

  • a tudatos választás
  • és a változatos étrend

segíthet abban, hogy az ünnepi fogások is beleférjenek az egészséges táplálkozásba.

Húsvéti sonka: ezek a Hússzövetség elnökének jó tanácsai – válasszuk a hazait és a minőségit

Jó tanácsokat adott az ünnepi lakomákhoz a Világgazdaságnak a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Éder Tamás többek között azt is elmondta, hogy a húsvéti sonka vásárlásakor figyeljünk a szavatossági időre, és keressük a hazai termékeket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.