Mesébe illő időszak jön a munkakeresésben: titokban rengeteg munkalehetőség érkezik – bár van egy bökkenő is
A magyarországi cégek 82 százaléka stabil vagy növekvő munkahelyi létszámmal számol 2026-ban, és egyre kevesebben számítanak visszaesésre – mint kiderült a Profession friss felméréséből.

Óvatos optimizmus, növekvő bizonytalanság a munkahelyeken
A Profession felmérése szerint a munkaerőpiacon inkább stabilizáció figyelhető meg, mint visszaesés. Bár a gazdasági kilátások megítélésében nőtt a bizonytalanság, a vállalatok többsége nem tervez leépítést, és sok esetben nyitva hagyja a lehetőséget a későbbi bővítésre. Ez arra utal, hogy a cégek inkább kiváró stratégiát követnek: stabil működés mellett figyelik a gazdasági környezet alakulását.
Kisebb arányban látják negatívan az idei év elkövetkezendő részét gazdasági helyzetük szempontjából a magyarországi munkáltatók, mint fél éve: míg tavaly szeptemberben 12 százalékuk, idén mindössze 7 százalékuk számol azzal, hogy negatívan fog teljesíteni ebben a tekintetben.
Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a bizonytalanok aránya:
- míg korábban 8 százalékuk nem tudta megítélni a gazdasági helyzetének alakulását,
- mostanra ez az arány 18 százalékra nőtt.
Javulásban a vállalatok 39 százaléka bízik, ami 5 százalékpontos csökkenés a korábbi adatokhoz képest,
36 százalékuk pedig nem vár változást ebben a vonatkozásban.
A cégek többsége tehát nem számít jelentős romlásra, ugyanakkor a gazdasági kilátások megítélésében érezhetően erősödött a kiváró attitűd.
A versenytársak várható gazdasági helyzetének megítélésében is kevéssé határozottak a vállalatok: 36 százalékuk jelezte, hogy jelenleg nem lát tisztán ezen a téren, ennek a csoportnak az aránya tavaly kisebb, 25 százalék volt. A versenytársak helyzetével kapcsolatos növekvő bizonytalanság arra utalhat, hogy a vállalatok egyre nehezebben tudják előre jelezni a piaci folyamatokat, ami a stratégiai tervezést is óvatosabbá teheti.
Stabil létszámtervek a cégeknél
A létszámtervek összességében stabilabb képet mutatnak, mint a gazdasági kilátások, még akkor is, ha a vállalatok egy része bizonytalanabb lett a döntésekben. A cégek magabiztossága ezen a téren is csökkent, ugyanúgy, mint a markáns létszámvisszaeséstől tartók aránya. Míg 2025 szeptemberében a vállalatok 3 százaléka tartotta magát bizonytalannak az alkalmazottai számának idei alakulásával kapcsolatban,
idén februárra ez az arány 9 százalékra nőtt.
Kevesebben számítanak viszont csökkenésre a dolgozói bázis méretében, mint tavaly: ennek a csoportnak az aránya 17 százalékról 10 százalékra mérséklődött. A nagyjából változatlan állománnyal tervezők (40 százalék) és a növekedést előirányzók (42 százalék) arányában nincs érdemi elmozdulás, ami azt jelzi, hogy bár a vállalatok egy része inkább kivár a gazdasági környezet bizonytalansága miatt, a munkaerőpiacon továbbra is inkább stabilitás látszik visszaesés helyett.
Szinte változatlanok a toborzási költések és felvételi folyamatok
A munkaerő-felvételre szánt költségvetéssel kapcsolatos tervek szintén visszafogottabb várakozásokat tükröznek. A cégek többségének továbbra is prioritás a munkaerő stabilitása: HR-büdzsé tekintetében ugyanis a cégek 63 százaléka lényegében változatlan összeggel számol, ami 3 százalékpontos emelkedés a korábbi adathoz képest.
A felmérés rámutatott, hogy az állásportálok továbbra is a toborzás legfontosabb eszközei Magyarországon, miközben az ingyenes csatornák – például az ajánlások és a közösségi média – szintén jelen vannak.
A Profession adatai szerint az aktív munkakeresők száma ugyan valamelyest mérséklődött mostanra, de még így is különösen magasnak számít. A munkáltatók sem kalkulálnak jelentős változással a toborzás terén: a cégek többsége (60 százalék) változatlan idővel tervez 2025-höz képest a felvételi folyamatok során, és 26 százalékuk számít sokkal inkább elnyúló procedúrákra. A vállalatok többsége tehát a toborzási folyamatokban is stabil működést vár, miközben egy részük a kiválasztási folyamatok lassulására készül.


