BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy bejelentést tett az MVM, erre várt mindenki: megvan a pontos dátum, mikor érkeznek az új számlák

Ebből pontosan kiderülnek a részletek. Az MVM napokon belül kiküldi a rezsistopos számlákat, de ennek értelmezéséhez fontos tudni néhány szempontot.

Március 21-étől érkeznek a „rezsistopkedvezményt” tartalmazó számlák– közölte az MVM a Facebook-oldalán csütörtökön.

mvm székház
MVM: nagy bejelentést tett, érkeznek az új számlák / Fotó: Földi D. Attila

A posztban hozzátették, az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak azért, hogy a rezsistopkedvezmény megjelenjen a fogyasztók számláin. Majd bejelentették, hogy

március 21-étől

érkeznek a diktáláson alapuló földgáz-elszámolószámlák.

MVM: nagy bejelentést tett, érkeznek az új számlák

Ha valaki korábban már kapott januári diktálása után számlát, a mostani, a februári diktálás alapján kiállított számlában már benne lesz az összes januári nap fogyasztására számított rezsistopkedvezmény.

Az állami energiaszolgáltató azt is közölte, hogy ha az érintettek januári diktálása a hónap második felében érkezett, most erről az időszakról küldenek számlát. Ebben természetesen még csak az elszámolásban szereplő januári napokra,

nem a teljes hónapra tudják érvényesíteni a kedvezményt.

A január fennmaradó napjainak elszámolása és a rájuk adható kedvezmény a februári diktálás alapján készülő számlában szerepel majd. Emlékeztettek arra is, hogy az elmaradt gázszámlák nem egyszerre érkeznek:

  • márciusban az érintettek egy számlát kapnak a megszokott rend szerint, legalább 8 napos fizetési határidővel.
  • A rezsistopkedvezmény a gázszámlák 3. oldalán található, a számlarészletezőben megjelenő „Támogatás, túlfizetés” soron

– zárta közleményét az MVM a közösségi oldalán.

 

Januári rezsistop

Ahogy arról a Világgazdaság is többször írt már: a hideg január után a fűtés többletköltségeinek megtérítéséről döntött a kormány. Az egyszeri, 30 százalékos támogatás a rezsicsökkentés részeként juttatott támogatáson felül jelentkezik.

A rezsistop költsége 55 milliárd forint. A kedvezmény 30 százalékos, de a számításának módja függ az adott számlázás jellegétől. A kedvezmény kizárólag a 2026. januári felhasználás alapján, tehát egy hónapig jár.

A támogatás kedvezményezettjei az egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági áram-, gáz- és távhőhasználók. A fával fűtők az ingyenes szociális tűzifaprogramon keresztül kaptak tűzifát, amelyet a települési önkormányzat igényelt számunkra.

Ha egy háztartásban van áram, gáz és távfűtés is, akkor csak a fűtési módhoz kapcsolódik a támogatás. Ahol nincs távfűtés, ott a támogatás alapértelmezésben a gázfűtés után kapható, de a felhasználó a gáz- helyett igényelhet áramtámogatást is, de ezt külön kell igényelnie.

Rezsistop: kinek jár, mennyi, mikor és hogyan? – pontokba szedtük
Egyszerűnek tűnik, hogy a januári többletfűtés miatt 30 százalékos kedvezmény jár a lakosságnak, azonban számos olyan egyedi helyzet van, amelyben a lakossági felhasználóknak kérdése merülhet fel. A Világgazdaság ezért sorra vette a rezsistop kapcsán felmerülő kérdéseket, és azokra meg is adta a választ a kormányrendeletben olvashatók alapján.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.