BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kalapács alá került egy legendás magyar szálloda

Elárverezik a korábban Szolnok nevezetességének tartott, 1928-ban épült Tisza Szálló és Gyógyfürdőt. Az egykor szebb napokat látott szálloda mára Hotel Tiszaként van bejegyezve, és teljesen elvesztette patináját. A licit március 27-én indul, mindössze 144,5 millió forintról.

A Termalonline.hu számolt be róla, miszerint a műemléki védettség álló épületre április 6-ig lehet ajánlatot tenni. A fürdőrészleggel is rendelkező Tisza Szállót még 2010-ben vásárolták meg a jelenlegi kínai tulajdonosok, akik a 2010–2020 közötti időszakban részleges felújításokat végeztek az ingatlanon.

Elárverezik a korábban Szolnok nevezetességének tartott, 1928-ban épült Tisza Szálló és Gyógyfürdőt.
Elárverezik a korábban Szolnok nevezetességének tartott, 1928-ban épült Tisza Szálló és Gyógyfürdőt / Fotó: Nagy Balázs

A Tisza Szálló már évek óta nem üzemel

A Tisza Szálló és Gyógyfürdő épülete Szolnokon a Tisza folyó partján található és 1928-ban épült Hegedűs Ármin tervei alapján, neobarokk stílusban. A létesítmény hosszú ideig zárva tartott, majd 2023 végén nyitották újra. A vendégek azonban nem sokáig élvezhették a hotel szolgáltatásait, ugyanis 2024 januárjában már be is zárták a kínai tulajdonosok, a megnövekedett víz- és csatornadíjakra hivatkozva. 

A 948 méter mélységből feltörő, 55,6 °C-os hévíz alapvetően a jódos-brómos gyógyvizek közé sorolható, a kút azonban el van fojtva – derül ki az EÉR oldalán található részletekből. 

NAGY6832
Fotó: Nagy Balázs

A hosszú évtizedekig háromcsillagos kategóriában működő szálloda mára elvesztette csillagait,

és a „nem minősített” kategóriába került. Sőt, a helyiek szerint egy darabig még munkásszállóként is üzemelt. Összesen 73 főt képes vendégül látni 33 szobával, azonban előtte teljes külső és belső felújításra szorul.

További részletek és fotók a hotelről az Origo oldalán láthatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.