BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

500 ezer tonna, 500 millióért: eggyel több lábon állhat a Mol - nagyon jól jöhet Magyarországnak az amerikai kőolaj

Üzemanyagot állíthat elő, de biztonsági készletet is visszapótolhat, sőt, akár kereskedhet is a Mol azzal a nyersolajjal, amelynek vásárolásról a Bloomberg szerint ma állapodott meg, vagy állapodik meg hamarosan egy amerikai társasággal JD Vance amerikai alelnök budapesti látogatása során. A lényeg, hogy az amerikai kőolaj nagyon jól jönne, amikor a Mol mintegy két és fél hónapja hiába vár orosz olajat a Barátság vezetéken.

Félmillió tonna amerikai kőolajat vásárol a Mol a Bloomberg még meg nem erősített híre szerint. A megállapodás aláírását JD Vance amerikai alelnök budapesti látogatására időzítették. A Világgazdaság sorra vette, mire elég ez az 500 ezer tonna, amelyhez állítólag 500 millió dollárért jut a társaság.

amerikai kőolaj
Amerikai kőolajat kóstolhat a százhalombattai és a pozsonyi finomító / Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

Lenne helye még több olajnak is

A Mol csoport évente 20,9 millió tonna olajat tud feldolgozni, ebből 8,1 millió tonnát Százhalombattán és 6,1 millió tonnát Pozsonyban. Ez napi 22,2 ezer, illetve 16,7 ezer tonnát jelent, összesen 38,9 ezer tonnát. (Illetve hordóban napi 165 ezret és napi 124 ezret.) Van a Molnak Rijekában is finomítója (amely közvetlenül a leányvállalatáé, az INA-é), de annak nincs szüksége az amerikai olajra.

A mára valószínűsített bejelentésben szereplő félmillió tonnából, feltételezve, hogy a magyarországi és a szlovákiai finomító teljes kapacitással működik, a csoport közel 14 napig tud üzemanyagot termelni. Ebből azonban messze nem következik, hogy a Mol 14 napig majd onthatja a benzint és gázolajat, utána pedig bajban lesznek az autósok, ugyanis:

  • A Molnak van saját termelése is,
  • jelenleg is importál, nem orosz eredetű nyersolajat,
  • üzemanyagot is importál,
  • a karbantartások és más műszaki okok miatt lényegében soha nem termel teljes kapacitással, vagyis az általa hozzáférhető olajjal hosszabb ideig gazdálkodik.
  • Százhalombattán már több mint fél éve félgőzzel termel egy tűzeset máig el nem hárított következménye miatt.
  • A Mol mellett más társaságok, mindenekelőtt az OMV is importál a magyar piacra üzemanyagot.   

Beosztható az amerikai kőolaj egy időre

Összességében tehát feltételezhető, hogy a most beszerzett (de nem tudni, mikor érkező) kőolajból a társaság akár egy egész hónapon át dolgozhat. Még az is megeshet, hogy hozzá sem nyúl, hanem elraktározza, illetve visszapótolja belőle a biztonsági készletből kivett nyersolajat. Sőt, az is belefér, hogy továbbadja az USA-ból vásárolt szállítmányt, hogy a bevételből később olcsóbban vásárolhasson. Végső soron az, hogy milyen megoldást választ, a piaci árakon túl azon is múlik, hogy mikorra számít ismét orosz kőolajra Ukrajnán át a Barátság vezetéken, illetve hogyan alakul az iráni események miatt az olaj világkereskedelme.

Mindazonáltal a hazai autósok inkább azt üdvözölnék, ha az amerikai olajból magyar üzemanyag lenne. Az orosz olaj elmaradása és a Hormuzi-szoros használhatatlansága miatt bár van üzemanyag a magyarországi benzinkutakon, de az ellátás borotvaélen táncol, szükség van hozzá a biztonsági készletekre és jelentős importra is. Bár a Mol nem állami cég, meghatározó ellátóként erős állami nyomás is lehet rajta a kínálat bővítése érdekében. Emellett szól a benzin és a gázolaj magas ára is, amelyet a március 10-én bevezetett védett ár tart elfogadható szinten. Ez a benzin esetében literenként 595 forintot, a gázolajnál 615 forintot jelent.

Erősödik a több lábon állás  

A mostani beszerzésnek a pillanatnyi olajszűke kezelésénél van egy sokkal fontosabb szerepe: a magyar olajtársaság tovább diverzifikálja a szállítási irányait és forrásait. A kérdés az – ami ismét csak a Mol stratégiáján múlik –, hogy lesz-e folytatása az amerikai importnak azután is, ha újból érkezik az orosz kőolaj a Barátságon. Saját termelésén felül a Mol az Adria vezetéken már most is több forrásból érkező alternatív olajat szerez be. 2024 augusztusában például a kazah Kazmunaigazzal új megállapodást között, miután előzőleg már  85 ezer tonna CPC olajkeveréket hozott a térségbe. Mindazonáltal április 4-én érkezett a hír, hogy ukrán támadás érte a kazah olajat is továbbító, oroszországi Novorosszijszk kikötőjét. Szintén 2024-ben szerződött a magyar MVM-mel évi 160 ezer azeri olaj térségbeli importjáról.

JD Vance ajándéka: nem az első fejezet az amerikai–magyar energia-együttműködésben

Amennyiben a hír igaznak bizonyul, ez már nem az első fejezete Magyarország energiabiztonsági nyitottságának.

Orbán Viktor – amellett, hogy nem hajlandó a magyar gazdaság kárára lemondani az olcsó orosz energiáról – a hírügynökség emlékeztetője szerint a baráti Trump-adminisztrációval energetikai téren is kapcsolatokat épít (amint azt Brüsszel az előző, demokrata párti amerikai kormányzattal már jóval előbb megtette, az orosz energiáról lemondva az európai gazdaság kárára).

A Bloomberg összefoglalta a magyar–amerikai energia-együttműködés korábbi fő részleteit.

  1. Egy novemberi fehér házi találkozón Orbán vállalta, hogy öt év alatt 400 millió köbméter cseppfolyósított földgázt vásárol.
  2. Ugyanakkor Budapest egy 114 millió dolláros szerződést kötött a Westinghouse Electric Co.-val, hogy nukleáris üzemanyagot szerezzen be a magyar atomerőmű számára. 
  3. A Trump-adminisztráció mentességet adott Magyarországnak az orosz olaj vásárlására vonatkozó szankciók alól.
  4. A felek egy szándéknyilatkozatot is aláírtak arról, hogy Magyarország akár 10 kis moduláris reaktort vásárolhat egy olyan megállapodás keretében, amelynek értéke elérheti a 20 milliárd dollárt – közölte akkor az amerikai külügyminisztérium.
  • Az Egyesült Államok kulcsszerepet játszik a Mol azon törekvésében is, hogy megvásárolja a Gazpromnyefty többségi részesedését a szankciók alatt álló szerbiai finomítóban, a Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban. A Mol múlt hónapban közölte, hogy az Egyesült Államok beleegyezett a NIS-re vonatkozó szankciók alóli mentesség meghosszabbításába május 22-ig, hogy időt adjon az ügylet lezárására.

Itt van JD Vance látogatásának első eredménye: a műholdak Rolls Royce-át hozza el Magyarországra a 4iG és az Artemis II projektben részt vevő amerikai cég
Űr- és védelmi ipari megállapodást kötött a 4iG űripari leánycége és a Northrop Grumman kedden. A Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját. Az amerikai cég képviselői JD Vance alelnök delegációjával érkeztek Budapestre.

„Egyetlen külföldi ország sem avatkozhat be a magyar választásokba” – idézi a hírügynökség az ellenzéki Tisza Párt elnöke, Magyar Péter Vance érkezése előtt kiadott közleményét.

Kerestük a Molt a ma megszellőztetett ügylet kapcsán, amint választ kapunk az olajcégtől, frissítjük cikkünket. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.