BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási meglepetés: itt van az Orbán-kormány búcsúajándéka Magyarországnak, erre senki nem számított – masszív gazdasági növekedést kap örökségül a Tisza

Ami hosszú időn át nem sikerült a növekedést hajszoló Nagy Márton számára, az a választásokat megelőző három hónapban összejött. A KSH legfrissebb adatai szerint a magyar GDP éves összevetésben 1,7 százalékkal bővült, ami az elmúlt négy év legerősebb gazdasági növekedési ütemét jelenti. A legköszönő Orbán-kormány ezzel viszonylag stabil gazdasági dinamikát adhat át a Tisza Párt számára, ugyanakkor a kilátások korántsem felhőtlenek: a következő hónapokban számos kockázat is megjelenhet, amelyek könnyen megtörhetik vagy lassíthatják a mostani növekedési lendületet.

Hosszú negyedévek után végre ismét életjelet adott magáról a magyar gazdaság. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtök reggel közölt adatai szerint a bruttó hazai termék, azaz a GDP 2026 első negyedévében a nyers és a szezonálisan, valamint naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékkal, míg az utolsó negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal emelkedett. A Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők konszenzusa 1 százalékos gazdasági növekedést jelzett az év első három hónapjában, azaz a mai adat meglepetésként értékelhető. 

gazdasági növekedés
Óriási meglepetés: itt van az Orbán-kormány búcsúajándéka Magyarországnak, erre senki nem számított – masszív gazdasági növekedést kap örökségül a Tisza

Óriási meglepetés: itt van az Orbán-kormány búcsúajándéka Magyarországnak, erre senki nem számított – masszív gazdasági növekedést kap örökségül a Tisza

Bár a részletes adatokra még várni kell, annyit azért a KSH elárult, hogy a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység járult hozzá a növekedéshez, illetve az ipar teljesítménye hosszú idő után szintén pozitívan befolyásolta a GDP alakulását. 

Utoljára 2022 harmadik negyedévében volt a kiigazított adatok alapján a mostaninál magasabb a hazai növekedés éves bázison.

Az elmúlt három és fél évben nem volt érdemi növekedés, közben kétszer is technikai recesszióba csúszott Magyarország, ezért már itt volt az ideje, hogy érdemi lendületet lássunk a gazdaságtól.

Mindez persze nem független attól, hogy a kormány sem bízott semmit a véletlenre. A választás előtt mintegy 1700 milliárd forintot szórt rá a lakosságra. A fegyverpénz, a 14. havi nyugdíj, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a 40 év alatti anyák szja mentessége jelentősen emelte a lakosság rendelezésre álló jövedelmét, aminek legnagyobb részét a lakosság vélhetően el is költötte. A lakossági fogyasztói hangulat határozott javulását mutatta a GKI konjunkúraindexe is áprilisban, ami két éves csúcsára emelkedett, miközben az ország pénzügyi helyzetének megítélése a következő 12 hónapra vonatkozóan 5 éve nem volt ilyen kedvező.

A mostani GDP-adattal tehát a  Tisza Párt egy helyreálló gazdasági növekedéssel veheti át a kormányzást, ugyanakkor a választás előtti pozitív hangulat könnyen elillanhat a következő hónapokban.

Egyrészt még nem tudjuk, hogy milyen kormányzati intézkedéseket tervez azonnal bevezetni, ezek között első lehet a 9 százalékos szja a minimálbéreseknél, ami tovább javíthatja a fogyasztói hangulatot, azonban nem zárható ki, hogy hozzányúl az Orbán-kormány szentteheneihez, mint a rezsicsökkentés, vagy a különböző adókedvezmények, miután költségvetés is kifeszített, márciusban a módosított hiánycél 60 százalékán állt, így ha az új kormány mozgásteret szeretne kiharcolni magának, akkor mindenképpen hozzá kell nyúlnia a költségvetéshez.

Az iráni háború még tönkreteheti az idei növekedést

Másrészről a legnagyobb bizonytalanságot továbbra is a külső környezet jelenti. Egyelőre semmi jele annak, hogy az iráni háború csillapodna, az olajárak továbbra is bőven 100 dollár fölött tartózkodnak, ami ha kitart, benne van a pakliban, hogy súlyos energiaválsággal néz szembe a világgazdaság. Ráadásul a magyar gazdaság fő exportpartnerének számító Németország pont egy hete rontotta le az iráni háború miatt a növekedési előrejelzését:

Berlin a korábbi 1 százalék helyett már csak 0,5 százalékos gazdasági növekedést vár 2026-ban, ami nem jó előjel Magyarország számára.

Ami a magyar növekedést illeti, az adatközlést megelőzően az elemzők 1,5 százalékos hazai bővülést jósoltak, nem zárható ki azonban, hogy az első negyedéves adat fényében ezt felfelé korrigálják. A magyar gazdaság idei növekedésére pozitív hatással lehetnek még a nagy gyárak is, a következő hónapokban az Orbán-kormány legnagyobb beruházásai, a BYD, a CATL és a BMW egyszerre fognak a termelésbe bekapcsolódni. Ezek összességében akár 1 százalékponttal is növelhetik a hazai kibocsátást.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.