Csatlakozási tárgyalások: a látszat és a valóság

A csatlakozási tárgyalások nyolcvan százaléka igazából nem a tárgyalóteremben, hanem a fővárosokban zajlik -- szokta volt mondani Klaus van der Pas, korábbi európai bizottsági főtárgyaló. Azt már az itteni témakövetés tanította meg a sajtó munkatársainak, hogy a sok helyszín mellett sok síkja is lehet annak, amit röviden csak tagfelvételi tárgyalásnak hívnak. S hogy távolról sem egyértelmű az eligazodás a nyilvánosságnak szánt üzenet, a formális tárgyaláson hangoztatott érvelés és a messzebb tekintő mögöttes szándékok között.

Az első világos példáját a játszma különböző dimenzióinak a személyek szabad mozgását tárgyaló fejezet megnyitásakor kirobbant miniválság szolgáltatta. Csak emlékeztetőül: a spanyol diplomácia egy ideig látszólag hirtelen blokkolni kezdte a fejezet megnyitását (a soros EU-elnökség is így beállítva szólt a kialakult helyzetről). Aztán kiderült, hogy a tárgyalóteremben spanyol, osztrák és német szándék feszült egymásnak. Különösen osztrák részről szerették volna, ha az első ízben asztalra kerülő közös EU-tárgyalási pozíció már ebben a fázisban leszögezi: a kelet-európai leendő tagországokból érkező munkaerő szabad mozgását további vizsgálatnak kell alávetni, és mint felettébb érzékeny kérdést kell kezelni. A hivatalos spanyol érvelés ezzel szemben az volt, hogy Madrid elviekben tartja elfogadhatatlannak, ha a négy EU-szabadságjoghoz tartozó munkavállalást bárki is korlátozni akarja -- s ezért ellenzi az osztrák vélemény megjelenítését a közös pozícióban.

Brüsszelben persze azonnal sokaknak szemet szúrt, hogy néhány héttel korábban, a regionális politikáról szóló joganyagrész megnyitásakor viszont Madrid kötötte meg magát a többiekkel szemben, már az első közös álláspontban érvényesíttetni akarván az alapvető spanyol érdekeket. A tagtársak kitartó érvelése akkor végül rávette a spanyol diplomáciát, hogy egyelőre álljon el ilyen markáns igények felvetésétől. Mint kiderült, cserébe néhány héttel később Madridban találták úgy, hogy akkor viszont az osztrákoknak és németeknek fájó szabad munkavállalás esetében sem fair már az első fordulóban beígérni szempontjaik majdani figyelembevételét. Ellenkező esetben ugyanis Spanyolország alkupozíciót veszít -- például a németekkel szemben --, midőn a regionális politikában akar majd a maga számára garanciákat kicsikarni.

A kommunikációs csavar voltaképpen többszörös volt. Az, hogy a "spanyolok blokkolnak", igazából csak az egyik olvasat volt, mondhatták volna azt is, hogy az osztrák követelésen akadt fenn a dolog. Emellett azonban, mivel a tárgyalások még nem jutottak el a különböző joganyagtémákat közvetlenül összekapcsoló politikai alkuk szakaszába, így még a hivatalos érvekben is más hivatkozás kellett: jött tehát a négy szabadságjog védelmében történő hangzatos fellépés. (A lengyel sajtó rá is harapott, címlapokon dicsérve a tagjelöltekkel szövetséges, "bátor spanyol kiállást"...) De ami a lényeg: senki sem beszélt -- sem a sajtó előtt, sem a tárgyalóasztalnál -- a tényleges motívumokról.

Mindebből a leszűrhető aranyszabály, hogy mindent fenntartással kell kezelni. Az olyan nagy tétekre menő tárgyalás esetében, mint ami a taggá válásról is folyik, szükségszerűen eltérhet a nyilvánosan hangoztatott álláspont, a tárgyalóasztalnál használt aktuális érvelés, és a hosszabb távra szóló tényleges érdek. (Ezért is szoktak annyira idegesek lenni diplomáciai körökben, ha valamely belső megfontolás kiszivárog a sajtón keresztül. Ez ugyanis az ő szemükben egyet jelent valamely kártya idő előtti felfedésével.) Ennyiből még a pozíciópapírok első változatai sem feltétlenül mérvadóak, hiszen akadhatnak bennük olyan, szándékosan alá- vagy fölélőtt igények, amelyek mértékét a későbbi mozgástér biztosításának szándéka is vezethette -- mutatnak rá bennfentesek.

Erre mondta azt egyszer -- saját korábbi csatlakozási tárgyalásaikra is utalva -- egy finn kolléga, hogy mindezen lehet felháborodni, lehet megsértődni, és lehet megértően reagálni. Egyet nem célszerű csak tenni: teljesen számításon kívül hagyni. (Brüsszel, 2000. október 2.)