Ármány és jelentés

Az Európai Unió országjelentései olyanok, mint a Palm Beach-i szavazólapok: a végeredményt mindenki a saját szája íze szerint értelmezi.

A nyugat-európai média azt emeli ki, hogy a bizottság megpróbálja lelassítani és legalább 2005-ig eltolni a keleti bővítést. A jelöltek optimista értelmezése szerint viszont a pohár félig tele van, legalább már egy dokumentum rögzítette, hogy Brüsszel két év múlva be akarja fejezni a csatlakozási tárgyalásokat. Csaknem valamennyi jelölt kedvezőbb értékelést kapott, mint tavaly: egyesek szerint ez a fájdalomdíj a bővítés elhúzódásáért, mások viszont úgy vélik, hogy a bizottság ezzel akarja rákényszeríteni a tagországok politikusait, vegyék már végre komolyan a kérdést.

A megszólított országok kormányai pedig természetesen a saját teljesítményüknek tudják be a dicsérő szavakat.

Idehaza sincs másként, a jelentés nem ússza meg az aktuálpolitikai áthangolást. Az ellenzéki politikusok a bíráló megállapításokat emelik ki, mindenekelőtt a közbeszerzési eljárások hiányosságait illetően. A kormányfő értelmezése alapján viszont most már papír van róla, hogy Magyarország nyugati demokrácia, s a közszereplőknek a jelentésből kiindulva kellene nyilatkozniuk külföldi szerepléseik alkalmával.

Ám ha egyes "közszereplőknek" valóban sikerült volna olyan sötét képet festeni a honi állapotokról, mint azt felelős kormányzati politikusok időnként feltételezik, annál nagyobb dicsőség a mostani, alapjában nagyon kedvező megítélés. Vagy ügyetlennek bizonyul "az ármánykodás", vagy valójában nincs is jelentősége, az európai véleményalkotók a saját fejük után mennek. Esetleg végre tudomásul kellene venni, hogy az európai nagykutyákat nem a hazai politikai hátsó (szándék) csóválja.