BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feltörekvő Mikulás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A tőzsdék ismét átlépték azt a küszöböt, amikor már nem csak a tőkepiaci szereplőknek ad napi beszédtémát az árfolyamok zuhanása, vagy éppen emelkedése. Nem véletlenül: az utóbbi egy hétben ismét hihetetlenül szélsőségessé váltak az ármozgások.
A piaci megfigyelőknek könnyű dolguk van: utólag nem nehéz a lehető legnagyobb természetességgel megmagyarázni azt, amire két nappal korábban senki sem számított. Emlékezhetünk: senki sem gondolta azt márciusban, hogy októberre 8000 pontig zuhan vissza a BUX. Aztán ugyancsak nem volt senki, aki akkor úgy nyilatkozott volna, hogy a piac néhány hét múlva 7500-ig esik és onnan vált zuhanásba. Olyan szakértő szintén nem nagyon akadt, aki a múlt hét végi pánik idején akár csak egy petákot tett volna arra, hogy a Télapó tiszteletére a piac két nap alatt 600 pontot tud emelkedni, vagy arra, hogy a Nasdaq történetének legnagyobb emelkedését érheti el.
A kényelmes utólagos magyarázgatások során könnyű kiemelni azt, hogy a múlt héten csak rossz, most meg csak jó hírek érkeztek. Akkor jöttek folyamatosan a tengerentúli profitwarningok, egyre csak húzódott az Amerika nimbuszát nem is kissé meglegyintő elnökválasztási hercehurca, az ennek nyomán kialakult eladási hullám azonban még nem volt elég: a török válság pszichológiai hatása is eladásra csábította a magyar piac befektetőit. Két nappal később a múlt hét végi szintnél 500 ponttal feljebb mindenki olcsónak látja a piacot, pedig nem történik más, mint hogy másként tekintünk a török válságra -- biztos vége lesz hamar --, Bush már biflázza beiktatási beszédét, s Greenspan is elunta már a Nasdaq hisztijét, és belógatta a befektetők elé a kamatcsökkentés nevű mézesmadzagot.
A pesti parkett két nap alatt ledolgozta két hosszú hét veszteségét, ebből azonban messzemenő következtetéseket azon kívül nem nagyon lehet levonni, hogy a pszichológiai tényezők szerepe jelentősen felértékelődött a közelmúltban. Tanulságok persze ezúttal is vannak. Sokadszor bebizonyosodott, hogy a pánikban történő vétel a lehető legjobb befektetés, igaz, kötélidegek kellenek hozzá. Aztán ismét kiderült, hogy a konvergáló piacokról szóló hablatyot még mindig nem kell komolyan venni -- igaz, kevesebbszer is hallani, mint amikor az év elején emelkedtünk --, ugyanolyan feltörekvő piac vagyunk, mint három évvel ezelőtt. Jó példa erre a török, az orosz és a magyar piac utóbbi napokban tapasztalt látványos együtt mozgása. Afelől is megnyugodhattunk, hogy a befektetői pszichológia -- azon tudomány, amelynek révén akár egyik percről a másikra képesek a legnagyobb megbízók is átesni a ló egyik oldaláról a másikra, esetünkben piaci áras eladások helyett pánikszerű vételi megbízásokat tudnak adni -- nem változott az elmúlt években.
A forgalom növekedésével ismét konstatálhattuk azt is, hogy a Matáv mellett még két papír van, amely a külföldi portfólióbefektetők érdeklődésére számíthat: az OTP és a Richter. A Mol viszont továbbra is külön kérdés. Tegnap egyértelműen az olajrészvényt keresték a legtöbben, azonban arra senki nem mert mérget venni, hogy a vásárló nem egy szakmai befektető volt. A Mol a múlt hét végén megmentette a BUX-ot a még nagyobb zuhanástól azzal, hogy a piaccal szembe menve emelkedni tudott, a növekedés viszont azóta sem állt meg. A piac ismét arra gyanakszik, hogy felvásárlási akcióról van szó. Az OMV ugyanis alig néhány hónapja a mostanihoz hasonlóan 4000 forintnál kezdett venni, és a piacon szedte össze 9 százalékos pakettjének jó részét.
A befektetőket persze a kényelmes magyarázatkeresés helyett inkább a kilátások érdekelnék jobban -- mint mindig. Jósolni viszont a váratlan fordulatok után kevesen mernek. Inkább csak bíznak abban az elemzők, hogy a szükséges korrekció után ismét emelkedve közelíti meg magyar piac az ünnepeket, a lenyugodó kedélyű alapkezelők pedig úgy döntenek, mégiscsak érdemes némi pénzt a feltörekvő piacokon, így Magyarországon is elkölteni az új évezred elején.

Ács Gábor-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.