Iliescu javítási lehetősége

A romániai parlamenti választás és főleg a kétfordulós elnökválasztás után az első politikai elemzések azt emelték ki a végső eredmény láttán, hogy a lakosság többségének nem volt kire voksolnia; az eredmény annak bizonyítéka, hogy a lakosság többsége elítéli a szélsőségeket; hogy nem Ion Iliescu melletti szavazás történt, hanem elsősorban Vadim-ellenes; hogy az ország jövője bizonytalanabb, mint valaha.
Az államelnök-választás első fordulójának eredménye után a romániai sajtóban, nem csak a magyar nyelvűben, de a románban is valóságos össztűz indult meg a Nagy-Románia Párt elnöke-jelöltje, Corneliu Vadim Tudor ellen, bár személyét, családját nem érték támadások. De majd minden lap erőteljesen figyelmeztette olvasóit arra, hogy Romániára az elszigetelődés, a keleti szürke zónába való visszasüllyedés vár, ha a második fordulóba jutó Vadim Tudor elnyeri a többség voksát.
A kocka immár el van vetve. A román nép és az erdélyi magyarság zömmel Iliescura szavazott, és korábban az általa vezetett Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) is megszerezte a parlamenti többséget. A mandátumok végső elosztása alapján ez 45-46 százalékos arányt jelent a képviselőházban és szenátusban. Ezáltal Románia elkerülte azt, hogy ráüssék az idegengyűlölet, szélsőségesség bélyegét, de ez még nem jelenti azt, hogy nem ragad benne az Oroszország és Nyugat-Európa közötti szürke sávban. Hiszen mint ismeretes, éppen Ion Iliescu felelős elsősorban azért, hogy Románia igen rövid idő alatt elherdálta azt a jelentős politikai tőkét, amit az 1989-es események nyomán az ölébe hullt. Az ország imázsára már akkor árnyék vetült, amikor kiderült, hogy nem is volt olyan vegytiszta a forradalom, bár népfelkelés jellege Erdélyben vitathatatlan, viszont a reformkommunisták meglovagolták a Ceausescu-ellenes hangulatot. Majd következett Marosvásárhely, amikor a helyi románságot és magyarságot ugrasztotta össze a bukaresti vezetőség elnéző magatartását kihasználó, vélhetően volt állambiztonsági emberekből álló csoport.
A jobboldali ellenzéknek, értelmiségieknek a bányászok által történő félresöprése a bukaresti Egyetem térről végképp meggyőzte a külföldet arról, hogy nehézkesen indul az ország demokratizálódása, bár létrejött a többpártrendszer, és a jogállam intézményrendszere is kiépült. Az Iliescu-garnitúra a legnyilvánvalóbb kudarcot talán a gazdasági életben könyvelhette el. Az akkori Nemzeti Megmentési Front, mely azóta több pártra szakadt, és a PDSR előde volt, nem merte felvállalni a súlyos szociális gondokat generáló valódi gazdasági reformot, így aztán az ország lassan, de biztosan jutott el ahhoz a jelenlegi gazdasági regresszióhoz, melyet ledolgozni csak hosszú évek alatt lehetne, ha ezután valóban beindulna a valódi átalakulás. Ehhez mindenekelőtt az ország vagyonának több mint felét kitevő nagy közszolgáltatókat, országos társaságokat kellene lebontani, privatizálni, végre rendezni kellene a kommunista rezsimtől örökölt, hatalmas adóssághalmazokat maguk előtt görgető, folyton állami támogatásért kopogtató mamutvállalatokat, és privatizálni kellene a bankrendszert.
Ion Iliescu közvetlenül azután, hogy a második forduló eredménye nyilvánvalóvá vált, hosszasan beszélt a sürgős tennivalókról, messzemenő ígéreteket tett sok mindennel kapcsolatban. Csakhogy mind Románia népe, mind a külföld jól tudja, hogy Iliescu soha nem fukarkodott a szavakkal, viszont tettei messze elmaradtak a várakozástól.
Romániának most ismét esélye van arra, hogy a Nyugat, a nagyvilág némi szimpátiával forduljon feléje, netán az Európai Unió megtűrje a "valamikor majd csatlakozni képes" országok listáján. De az anyagi és erkölcsi támogatás csak abban az esetben garantált, ha az új kormány már ténykedése első napjaiban, heteiben tanúbizonyságát adja rátermettségnek, a gazdasági reform és a társadalmi demokratizálódás iránti elkötelezettségének. A leendő miniszterelnök, Adrian Nastase, a PDSR második embere egy fokkal nyitottabb, demokratikusabb gondolkozású és főleg sokkal fiatalabb, mint a 71. életévét taposó Ion Iliescu. Az elnökválasztás lezárulta után főleg arra helyezte a hangsúlyt, hogy Romániának egyelőre át kell vészelnie az előtte álló telet, és igen óvatos nyilatkozatokat tett arra vonatkozóan, hogy a kisebbségi kormány kire fog támaszkodni a parlamentben.
Közismert, hogy létezik egy a román ellenzéki pártoknak és az RMDSZ-nek eljuttatott memorandum, amiben e szervezetektől parlamenti támogatást kért a PDSR. Viszont az is világos, hogy a PDSR és az eddig kormányon lévő pártok gazdaságról, társadalomról alkotott elképzelései bizonyos pontokon gyökeresen különböznek egymástól. Megtörténhet tehát, hogy a PDSR-nek a parlamentben a Nagy-Románia Párt támogatását kell majd kérnie, vagy legalábbis kegyesen elfogadnia, és ez nem marad visszhangtalanul külföldön sem. Azaz megtörténhet, hogy Iliescu régi s akkor is csődöt mondott taktikáját próbálja alkalmazni: külföldön hangoztatja majd, hogy ő meggyőződéses reformpárti demokrata, az ország határain belül pedig teret enged az etatista, moderáltan nacionalista meggyőződésének és az általa vezetett párt tagsága hasonló indíttatásának. Korábban, mikor a PDSR ellenzéki párt volt, több törvényre azt mondta: ha pártja hatalomra kerül, akkor elkezdi a törvénymódosítások sorát. Például a PDSR soha nem értett egyet azzal, hogy a volt földtulajdonosok 50 hektárnyi területet kapjanak vissza, mint ahogy ezt a kínkeservesen megszületett földtörvény most előírja. Iliescuék csak tízhektáros gazdákat tűrnének meg Romániában.
Magyar vonatkozásban sem sok jót lehet mondani az elnökválasztásról. Az kétségtelenül jó eredménynek számít, hogy a parlament két házában mostantól több a magyar képviselő és szenátor, mint korábban, két, illetve egy fővel nőtt a szövetségi frakció létszáma, és ez az eredmény megcáfolta a szövetség belső ellenzékének azt a feltételezését, miszerint a romániai magyar szavazók eltávolodtak az RMDSZ-től. Viszont a romániai magyarság érdekképviselete valószínűleg sokkal eredménytelenebb lesz ezután, mint az utóbbi négy évben, bár akkor sem sikerült látványos áttörést elérni. Markó Béla szövetségi elnök az utóbbi napokban többször hangsúlyozta: csak abban az esetben támogatják a parlamentben a kisebbségi kormány elképzeléseit, ha az elfogadja a szövetség feltételeit, amelyek nem lehetnek mások, mint a romániai magyarság konkrét elvárásai: az állami magyar egyetem visszaállítása; a magyar nyelv hivatalos használata a magyarok által is lakott településeken; a kétnyelvűség kiterjesztése mindenütt, ahol szép számban élnek magyarok is. Ion Iliescu és hívei viszont soha nem rejtették véka alá, hogy ezekkel a követelésekkel nem értenek egyet. Az RMDSZ tehát mindenképpen az ellenzéki politizálásra kell berendezkedjen, ugyanakkor nem mellékes, hogy a szövetség jelöltjei igen komoly eredményt értek el Erdélyben önkormányzati szinten, tehát az ország demokratizálódása, a társadalom decentralizációja esetén a községekben, városokban érvényt lehetne szerezni a kisebbségi elvárásoknak. Persze abban az esetben, ha Iliescu betartja győzelme után tett ígéreteit. Ugyanakkor azt is észre kellett vennünk, hogy miközben Nyugat-, EU- és NATO-barátnak vallotta magát az államelnök, győzelme után egy szóval, egy mondattal sem fordult az erdélyi magyarsághoz.
Mindent egybevetve a választáson annyi történt, hogy a lakosság leváltotta a tehetetlennek bizonyult eddigi kormánykoalíciót, és az ország elkerülte a szélsőségbe való halálugrást. A többi a közeljövőben fog eldőlni.
A szerző marosvásárhelyi újságíró

Máthé Éva-->