Az áram ára ott és itt

Egy lerobbant infrastruktúrájú fejlődő ország, gazdaságilag vergődő tartományának gondjaival kényszerül naponta szembenézni Kalifornia, a világ csúcstechnikai-ipari központja, a katonai és űrkutatási technológia fellegvára. Településeket kapcsolnak ki, körzetenként "tervszerűen" váltogatott módon, üzemek állnak le áramhiány miatt, időnként már az üzemanyag-hálózat szivattyúi is akadozva működtethetők, felidézve alapvető gazdasági funkciók és rendszerek lavinaszerű összeomlásának veszélyét. A kormányzó naponta kényszerül áramot kunyerálni a szomszédos államoktól és Kanadától, a helyi törvényhozók pedig a jogi környezet gyakori módosításával igyekeznek valamennyire is szabályozott keretek között tartani a káoszba való hanyatlással fenyegető rendszer működését. Eközben immár politikusok is "kalózoknak" és "fosztogatóknak" minősítik az áramtermelő vállalatokat, fogyasztói szervezetek szerint pedig az erőművek kartellbe tömörülve zsarolják a lakossági és ipari felhasználókat.
A súlyos ellátási zavarok okainak elemzése során felbukkannak bizonyos fizikai körülményekre való hivatkozások. A szokatlanul száraz időjárás miatt üresek a helyi vízerőművek tározói, a szénhidrogén-energiahordozók drágulása miatt pedig a hőerőművek kényszerülnek horribilis árat fizetni a földgázért. A súlyos ellátási feszültségek döntő okát azonban az 1996-ban végrehajtott deregulációban keresik.
A Szilícium-völgy termékei mellett Kalifornia eszméket, trendeket exportált a világba és az USA többi államába, az áramszolgáltatás deregulálásának modelljét illetően azonban aligha talál vevőkre, illetve követőkre. Korábban az -- erőművektől a fogyasztói dugaszolóaljzatig és a villanykapcslóig tartó -- teljes vertikum a szabályozott monopóliumként tevékenykedő, magántulajdonban lévő, helyi közüzemi vállalatok kezében volt. Az államban oly erős konzervatív politikai lobbi számára azonban ez nem volt jó, ezért "szabadpiaci" elvekre akarta helyezni az áramszolgáltatás rendszerét. Az eredeti elképzeléseket alkalmazva a közüzemekkel eladatták az erőművi részlegeiket, amelyek a későbbiekben egy nagybani árampiacra termeltek, ahol szervezett áramtőzsdén adták-vették naponta az energiát. A hosszú lejáratú ellátási szerződések általánossá válását hatósági eszközökkel hátráltatták, mert azoktól az erőművek domináns pozíciójának megszilárdulását várták az -- energiaszektorral szemben bizalmatlan konzervatív -- politikusok, szemben az alkalmi adásvételtől remélt erőteljes tarifacsökkenéssel.
A kialakult tényleges helyzetet elemezve az International Herald Tribune rámutat, hogy a korlátlan verseny áldásaiban bízó konzervatív politikai körök várakozásainak a fordítottja következett be. Az egész szabályozási rendszernek ugyanis kulcselemévé vált a fogyasztói tarifák rögzítése, az ellenőrzés megszigorítása, és létrejött egy tipikus, félig liberalizált, félig regulált öszvérrendszer. Ennek egyik végpontján találhatók a magántulajdonban lévő erőművek, amelyek -- részint az új mechanizmussal kapcsolatos tapasztalatok hiánya miatt -- nem létesítettek új áramtermelő kapacitásokat. A kaliforniai deregulációs modell szerint a rendszer középső szegmensében található a nem nyereségorientált szervezeti formák között működtetett nagyfeszültségű energiatovábbító hálózat (Independent System Operator -- ISO). Az infrastruktúrának ez az -- angolul "grid"-ként említett -- eleme gazdálkodik a terület összesített igényeivel, és innen bocsátják ki az immár ismétlődő vészjelentéseket, illetve a szegmentált kikapcslási rendre vonatkozó utasításokat. A hármas tagoltságú rendszernek az előfizetők felőli oldalán vannak a hagyományos közüzemi formában, kötött tarifákkal dolgozó, de továbbra is tőzsdén jegyzett magánvállalatként működő szolgáltatóvállalatok: a Pacific Gas and Electric és a Southern California Edison. A fogyasztók védelmében kötött tarifák és az utóbbi időben horribilis összegekre rúgó nagybani áramdíjak miatt ez utóbbiak 12 milliárd dollárnyi adósságot halmoztak fel, és csőd szélére kerültek. Emiatt már csak az állam garanciáival és pénzügyi támogatásával tudják a napi árammennyiséget beszerezni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a helyi törvényhozás és a kormányzó is ragaszkodik a szabott tarifákhoz, ami azt jelenti, hogy ki van iktatva a takarékos felhasználásra ösztönző díjemelések lehetősége. Ez utóbbit példázza az is, hogy a hónap elején a súlyos áramhiány ellenére is csak átlagosan 10 százalék körüli díjemelést hagytak jóvá, azt is 90 napra korlátozva. A korábbi liberalizációs elveket felrúgva egyébként az utóbbi napokban immár Kalifornia állam kormány maga is vesz áramot a nagybani piacon, hogy azt -- a közüzemi vállalatok vezetékein és ezek számlázási rendszerét alkalmazva -- közvetlenül adja el a fogyasztóknak. A korábbi szabályozási rend ilyen, közvetlen tranzakciók lehetőségét lényegében kizárta.
A kaliforniai áramellátási problémákat a szövetségi fővárosban a helyi törvényhozók felelősségévé nyilvánították. Ennek ellenére próbálkoznak olyan jogszabályok tető alá hozásával, amelyek révén maximálni lehetne az áramtermelő vállalatok (akár helyiek, akár más államban lévők) által alkalmazható nagybani áramdíjakat. Szövetségi kormányzati szinten emellett alkalmaznak időszakos direktívákat, amelyekkel meghatározott energia átadására kötelezik a többi államban tevékenykedő erőműveket.
A Kaliforniában kialakult krízisnek Magyarországon különös aktualitást ad, hogy nálunk a kormány év végi döntése szerint a hat áramszolgáltató részére értékesített villamos energia beszerzési ára átlagosan 13 százalékkal emelkedett, míg az értékesítési átlagár mindössze 6 százalékkal nőtt. Magyarországon az erőművekkel a Magyar Villamos Művek (MVM) áll jogviszonyban, míg attól áramszolgáltatók vásárolják a villamos energiát. Az energiaszektor privatizálásánál szempont volt, hogy a külföldi szakmai befektetők az általuk évtizedek alatt kialakított know-how segítségével a lehetőségekhez képest hatékonnyá tegyék cégük működését. Azt sem szabad tagadni, hogy az áramszolgáltatók "patikamérleggel" hajtották végre ezt a folyamatot, így több cég esetében még lehetnek tartalékok a racionalitásban.
A kormány szándékai szerint ez az alacsonyan tartott árréssel kényszeríthető ki, míg a piaci szereplők a liberalizálásban látják a további fejlődés kulcsát. Addig azonban nem kívánnak saját profitjukból áldozni az inflációellenes pénzügyi politika oltárán, az árrésveszteség pedig éppen a további beruházások forrásait vonja el.
A magyar és az amerikai probléma közötti hasonlóság tehát csak látszólagos. Kaliforniában egy rendszer hatékonyságának növelésére tett kísérlet vezetett kudarchoz, nálunk azonban a rendszer hatékonnyá válását akadályozzák adminisztratív körülmények.
A szerzők a Világgazdaság munkatársai