Az adókedvezmények tapasztalatai

Gazdaságpolitikusok gyakorta vitáznak a támogatások és az adókedvezmények létjogosultságáról, preferáló és diszpreferáló hatásairól. Új jelenség, hogy e vitába egyre gyakrabban külföldi szakértők is bekapcsolódnak, sürgetve a kedvezményi rendszer mielőbbi modernizálását.
A hazai kedvezményi rendszer jellemzője az adóvisszatartás elméleti lehetőségének széles sávon történő felkínálása, ugyanakkor a feltételek szigorú és aprólékos szabályozása. Ez nagy valószínűséggel megfontolt döntés alapján alakult így (lásd: költségvetési bevételek védelme), ám ennek következménye, hogy -. az érdekvédelmi szervezeti tagság nélkül számolva -. a gazdasági szereplők alig másfél-két százaléka tudott élni az adóvisszatartás jogával. Az önkorlátozó igénybevételnek természetszerű magyarázata van: az átalakulás működési zavarai, szabad rendelkezésű saját tőke hiánya, kedvező gazdasági eredmény hiánya, melyek mind-mind fékezőleg hatottak az adókedvezmények szélesebb körű igénybevételére.
Az adóvisszatartás lehetőségét kihasználó viszonylag korlátozott adóalanyi kör ellenére az igénybe vett kedvezmények összértéke -. alapvetően a gazdasági eredmények javulásával összhangban .- emelkedő tendenciájú. Ennek példája, hogy míg az 1995. évi eredmény alapján a kedvezmények összértéke alig 20 milliárd forint volt, addig az 1999. évi eredmény alapján érvényesített kedvezmény .- a pénzügyi szektor nélkül .- megközelítette a 90 milliárd forintot. Hogy ez sok vagy kevés, az nézőpont kérdése. Amennyiben az adókedvezményt "felbruttósítva" értékeljük, akkor az azt jelenti, hogy az adózás előtti pozitív eredmény majd 40 százaléka mentesül a normatív közteher-viselési kötelezettség alól. Amennyiben viszont a gazdasági teljesítmények rövid idő alatti megduplázódására, a foglalkoztatottsági mutatók jelentős javulására, vagy éppen a pótlólagos tőkebefektetésekre gondolunk, akkor enyhülhet a "sárga irigyság faktor" szigora.
A szabályozás következményeinek összegszerű mérlegelése helyett racionálisabbnak tűnik, ha a kedvezményi rendszer működését a jogalkotó által meghirdetett célok, illetve azok megvalósulását tükröző számadatok összevetése alapján minősítjük. A mérlegelésben kiindulópont lehet az 1999. évi beszámolók és eredménykimutatások adatainak értékelése, de támpontul szolgálhatnak a 2000. évi előzetes információk is.
Az igénybe vett kedvezmények jelentős része a gazdasági átalakulás kezdeti szakaszának döntésein alapul, s a kedvezmények más része már a közelmúlt gazdasági logikáját tükrözi. Így az 1999. évi adóvisszatartás majd fele (40-41 milliárd Ft) az 1993. december 31-e előtt szerveződött külföldi részvételű gazdasági társaságok "szerzett" jogán alapul. (Számuk folyamatosan mérséklődő, de tevékenységük dinamikus növekedése következtében a visszatartott adó fajlagos értéke emelkedő.) Ugyancsak a korábbi szabályozás következménye a kiemelt térségekben és/vagy vállalkozási övezetekben megvalósított fejlesztések jogcímén érvényesített (mintegy 25-26 milliárd forint) adóvisszatartás. A rendszerbe épített új kedvezmények ma még szűk sávban mozognak (alig száz vállalkozást érintenek), s az igénybe vett kedvezmények összértéke is 20 milliárd forint alatt marad.
Az adókedvezmények ágazati megoszlása jelentős eltérést mutat mind a teljesítmények, mind az adózás előtti eredmény, mind a vállalkozásba vitt vagyon ágazatok szerinti megoszlásától. A kedvezményezettek körében kimagasló a feldolgozóipar támogatottsága (81-82 százalékos részesedés), míg az egyéb ágazatok részesedése elhanyagolható. Így is feltűnő azonban (sajátos érdekérvényesítésre enged következtetni) a nagyvárosi bevásárlóközpontok, az ingatlanszolgáltató szervezetek, valamint dohányiparban tevékenykedő cégek által igénybe vett mintegy 12-13 milliárd forint értékű adókedvezmény.
Hosszabb időszak adatai szerint a külföldi érdekeltségű vállalkozások a legjelentősebb befektetők és az éves gazdasági eredmények realizálásában is komoly súlyt képviselnek. Ebből adódóan a kedvezményi jogcímek 90 százalékot meghaladó hányada "szolgálja" a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat, illetve ismeri el a külföldi tőketulajdonosok átlag feletti beruházási képességét. A teljesség kedvéért azonban meg kell említeni, hogy .- a nagymérvű kedvezmény ellenére -. az ide sorolt vállalkozások fizetik az adók és járulékok majd 60 százalékát, s évek óta meghatározó szerepük van a munkahelyek számának bővülésében.
Az adó-visszatartási jog vállalkozási méretek szerinti megoszlása azt jelzi, hogy a kedvezmények majd 90 százalékát a nagyvállalkozások jogosultak igénybe venni. (Ez sajnálatos módon követi a nemzetközi gyakorlatot.) A kialakult arányok sajátos üzenete, hogy a kis- és középvállalkozások -. a normatívnak tűnő szabályozás ellenére -. képtelenek élni a kedvezményi lehetőségekkel, aminek következtében a fizetett adókból való részesedésük aránytalanul magas, megközelíti a 40 százalékot.
A gazdasági szabályozás számára komoly kihívás a területi aránytalanságok mérséklése. Az 1999. évi számok azt jelzik, hogy a kedvezmények több mint négyötöde (70 milliárd forint) jut a fővárosra, Győr-Moson-Sopron, Vas és Fejér megyére, s az adóvisszatartás egyötödös hányadán osztozik 15 megye. (Itt nem önmagában a kedvezmény aránytalansága a gond, hanem a fejlesztések jótékony hatásának aránytalan érvényesülése.) Más megközelítésben ez azt jelzi, hogy a hatályos szabályozás kedvezményei inkább szolgálják a fejlett térségek vállalkozásait, mintsem az elmaradott térségek felzárkóztatását.
Az adó-visszatartási jog ágazati, tulajdoni és területi jellemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a kedvezmények kifelé megjelenített elvei és működésének gyakorlati jellemzői fokozatosan távolodnak egymástól. Aligha lesz ez másként a 2000. év számadatai alapján. Új irány csak a 2001-ben bevezetett döntésektől várható, ám ennek valóságos hatása -. a késleltetett működésből következően .- a későbbi években lesz reálisan értékelhető.
A 2001. évi szabályozás .- helyesen .- a hazai kisvállalkozások tőkefelhalmozását kívánja ösztönözni, ám figyelmeztető a korábbi évek azon tapasztalata, mely szerint a kedvezményekkel csak azok tudnak élni, akiknek van/lesz kimutatott nyereségük. A közép- és kisvállalkozások körében ez az érték nem túlzottan magas, így az új kedvezményektől az első években aligha várható érdemleges hatás. A szabályozásnak mégis van/lehet jótékony hatása: korrigálhatja a vállalkozások már-már torz költséggazdálkodását, értéket adhat a kimutatott nyereségnek. Ennek kibontakozásához azonban szükség lesz a szabályozók türelmére is.
A kedvezményi rendszer késleltetett működése más szempontból is végiggondolandó. Amennyiben számításba vesszük, hogy 2002-t követően megszűnnek az egy évtizeddel korábban szerzett kedvezményi jogcímek, s amennyiben hatni kívánunk az előttünk álló évek befektetői döntéseire, akkor elgondolásainkról már most jelzéseket kell adni a megtakarításokkal rendelkezőknek, vállalkozási tevékenységüket bővíteni szándékozóknak. Az üzenetértékű korrekciót sürgetővé teszi a hatályos kedvezményi rendszer szándékainktól eltérő működése, s az EU-tagországok gyakorlata mutatja (lásd: Írország), vannak követhető példák. Természetesen lehet okunk a hallgatásra, álláspontunk lebegtetésére, ám számolnunk kell azzal, hogy ennek is üzenetértéke lesz. Egyéb információk hiányában a potenciális befektetők ezt saját logikájuk szerint értelmezik majd.
A szerző közgazdász, pénzügyi-gazdasági tanácsadó