Választások a Szentföldön

Az nem kérdés, ki lesz a mai választás után Izrael miniszterelnöke -- Ariel Saron. Az sem kérdés, lesz-e újabb háború Izrael és szomszédai között -- nem lesz. Valószínűleg az sem kérdés, létrejön-e belátható időn belül az átfogó békemegállapodás Izrael Állam és a palesztinok között -- nem.
A két utóbbi kérdésre akkor is ugyanez lenne a válasz, ha történetesen Ehud Barak megőrizhetné kormányfői székét, de még akkor is, ha Barak valamilyen csoda folytán átadta volna a munkapárti jelöltséget Simon Peresznek, az örök választási vesztesnek, hogy ezúttal -- újabb feltételezett csoda -- győztes legyen.
Háború azért nem lesz, mert Izrael Egyiptommal és Jordániával már megalkudott egy--egy békeszerződés formájában, amit a két arab állam aligha rúg föl szívesen. Szíria és Irak ugyan boldogan nekiugrana "a zsidó államnak", de nincs tehetősségük hozzá; komolyan veendő szándék sem tapintható ki: amikor legutóbb magas rangú iraki küldöttség járt Damaszkuszban (tíz éve az első), a tagok közt nem volt ott a hadügyminiszter. Továbbá -- és talán ezt kellett volna első helyre tenni -- az új amerikai kormány közel-keleti politikája is Izrael biztonságából indul ki; legalábbis ezt mondta Colin Powell külügyminiszteri meghallgatásakor a szenátus illetékes bizottságában. Hátradőlhetünk, közel-keleti hadviselés, a vele járó rutinszerű olajmizériával nem fogja bolygatni a világgazdaságot.
A bibliai tájakon azonban aligha honol majd a béke, s a róla szóló megállapodás is a távol ködébe vész. A "szent helyek védelmében" tavaly szeptemberben kezdődött palesztin felkelés, az intifáda ugyan mintha most vesztett volna valamit erejéből, de aligha marad abba. Saron megmondta, addig nem ül le tárgyalni, amíg az erőszak meg nem szűnik -- neki az intifáda talált kincs. Jasszer Arafat palesztin elnök így könnyen mondhatja, hogy ő Saronnal is kész bármikor asztalhoz ülni. A felkelés, ha nem az ő parancsára, de mindenképpen a tudtával robbant ki. Lehet, hogy így próbálta nyomatékosítani a palesztin maximalista követeléseket, lehet, hogy riválisai akarták őt egy kicsit megszorongatni. Utólag szinte mindegy.
Az "eredmény": négy hónap alatt 360 palesztin és 47 izraeli halott, gazdasági hanyatlás itt és ott, általánossá vált a biztonságérzet hiánya. "A tömegek nem igazán tudtak különbséget tenni vallási és politikai tartalmú vágyaik között" -- írja "Pontius Pilatus, egy karrier története" című Világosság-beli tanulmányában Grüll Tibor klasszika-filológus. Hát ez az, ma sem tudnak és a vezetőik sem. Akkor lesz izraeli--palesztin béke, ha majd erre a különbségtételre képesek lesznek.