A román optimizmus és az "egypártrendszer"

Egy negyed év telt el a legutóbbi romániai parlamenti és elnökválasztás óta. A lakosság politikai opcióját felmérő, átfogó közvélemény-kutatás a napokban látott napvilágot, az Insomar jóvoltából. Az eredmény döbbenetes: bár a lakosság életében semmilyen pozitív változás nem következett be, mégis a kisebbségi kormányt alkotó PDSR (Társadalmi Demokrácia Pártja) az állampolgárok csaknem hetven százalékának a bizalmát élvezi. Néplélektannal foglalkozó szakértők szerint az alkatánál fogva optimista román nép 1989 óta, tehát több mint tizenegy éve nagyon várja, hogy végre bízhasson valakikben. A PDSR-t alkotó kemény mag, Ion Iliescu és hívei (természetesen az államelnök jelenleg kilépett az alakulatból, melynek korábban elnöke volt) már annak a Nemzeti Felszabadítási Frontnak is tagja volt, mely -- sokak szerint -- "lenyúlta" a forradalmat, a népfelkelés köntösébe öltöztette a közönséges, neokommunista hatalomátvételt. Ebben a korábbi alakulatban már csalódtak a választópolgárok, mégis most bizalmat előlegeznek a kormányzó csapatnak. De hát mit is tehetnének egyebet? Az utóbbi években a többi párt oszlott, foszlott, belső hatalmi harcaik mindegyiket alkalmatlanná tették a kormányzásra, a gazdasági válságból az országot kivezető program megvalósítására. Ez alól a szabály alól csak a PDSR és az RMDSZ kivétel. Az erdélyi magyarság politikai érdekeit megjelenítő szövetséget a maga sokszínűsége szintén arra predesztinálja, hogy ideológiai alapon több formációra szakadjon, csakhogy a sajátos helyzet, a kisebbségi státus kellő kohéziót biztosít a szövetségnek.
Egypártrendszer felé halad a román társadalom? Tehetjük fel az egyáltalán nem szónoki kérdést. Ez a lehetőség sokakat lúdbőrössé tesz, főleg azokat a romániai állampolgárokat -- beleértve az erdélyi magyarság zömét is --, akik nagyon jól emlékeznek még a kommunista diktatúra fölöttébb káros és kellemetlen voltára, arra a szájkosaras korszakra, amikor nemcsak a tetteinket, szavainkat, de még a titkos gondolatainkat is meg kellett válogatnunk. Egyelőre úgy néz ki: nagyon komoly hibákat kell elkövetnie a kormányzó pártnak ahhoz, hogy elveszítse szavazótáborának bizalmát, ugyanis a kiábrándultaknak nem lenne hová sodródniuk. Kedvező vonás az, hogy a választások idején 26 százalékot elért szélsőséges Nagy-Románia Párt részaránya 14 százalékra esett vissza. És döbbenetes az, hogy a kereszténydemokrata értékeket megjelenítő Parasztpárt, mely a korábbi kormánykoalíció központi magját képezte, immár a szavazók 0,4 százalékának a bizalmát élvezi. A nagy múltú történelmi párt, melynek meghatározó szerepe volt a kommunista diktatúra bevezetése előtti Romániában, gyakorlatilag megszűnt létezni.
A közvélemény-kutatás eredményei szerint a romániai lakosság 90 százaléka az egyházban bízik, második helyen áll ilyen szempontból a hadsereg és harmadikon található a helyi hatóság. Az embereknek mindössze a 25 százaléka állítja magáról, hogy viszonylag elégedett a sorsával, és 34 százalékuk bízik abban, hogy jövőre javulni fog sorsa. A lakosok a leginkább a betegségektől tartanak, és szerencsére már csak 3,9 százalékuk véli úgy, hogy a közeljövőben esetleg társadalmi megmozdulásokra, konfliktusokra kerül sor, amiben az is benne van, hogy immár nem foglalkoznak egy esetleges magyar--román konfliktus kirobbanásának a gondolatával.
Az egyes politikusok népszerűségi listáján a jelenlegi miniszterelnök, Adrian Nastase vezet, viszont a maga 36,8 százalékával meg sem közelíti például a magyarországi listavezető, Dávid Ibolya népszerűségét. Nastase igen óvatosan lavírozik az aláaknázott romániai politikai, gazdasági porondon. Nyíltan nem vállalja fel a nagyprivatizálással járó változtatásokat, de a nemzetközi pénzintézetekkel elhitette: a reform elkötelezett híve. Odahaza viszont a parlament által akarja megszavaztatni a hatalmas állami vállalatok magánosítását, hogy majd a honatyákra hárítsa a tömeges elbocsátások felelősségét. Gyakran rajtakapható, hogy a kényes kérdésekkel kapcsolatban ellentmondásokba bonyolódik, de az átlagemberek ezt nemigen veszik észre. Csak azt, hogy egyelőre csend van, és reménykednek abban, hogy idővel a nyomasztó szegénység is enyhül. Egyik legutóbbi nyilatkozatában Nastase igen kedvező jelenségnek nevezte azt, hogy 2000 januárjához képest az idén az év első hónapjában 18 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, és hogy jelentősen növekedett az export. Csakhogy ez mit sem változtatott az életszínvonalon.
Hogy mi lenne a következménye annak, ha ez az egyetlen kormányzó párt is kiábrándítaná a lakosságot? Arra gondolni sem jó. Egyelőre nyilvánvaló, hogy a szélsőséges Nagy-Románia Párt és a korábbi Nemzeti Egységpárt hívei a PDSR felé migráltak. Ha erről a pártról is kiderül, hogy képtelen kedvező irányba kimozdítani az igencsak elszegényedett országot, akkor kiszámítható módon ismét a szélsőségek vonzanák a tömegeket. Remélhetőleg ez nem fog bekövetkezni.