Guruló forintok

Már azt a kérdést sem teszi fel senki a háztartási megtakarítások hervasztó adatai láttán, hogy hol a pénz. A jegybank által hónapról hónapra közzétett számok érzékelhetően igazán senkit sem hoznak lázba. Megszoktuk, hogy a lakossági befektetések rekordnagyságú növekedése már a múlté. A sokak által várt visszaesés (vagyis a megtakarítások felélése) sem következett be, így a Magyar Nemzeti Bank jelentései rendre érdektelenségbe fúlnak.
Ez az adatsor pedig meglehetősen gazdag információkat hordoz. Ezekből a számokból következtetni lehet a megtakarítói viselkedés mellett néhány makrogazdasági folyamatra is. Áttételesen jelzik a gazdasági növekedés alakulását, a feketegazdaság térnyerésének mértékét (mire gondolhatunk, ha a statisztikák dekonjunktúrát, a jövedelmek morzsolódását jelzik, a megtakarítások mégis szárnyalnak?) és persze a fogyasztói bizalmat is.
A háztartások megtakarításai egyébként önmagukban is elősegíthetik a fellendülést, legalábbis bizonyos területeken. Az amerikai tőzsde mindenesetre sokat köszönhetett a lakossági dollároknak. Ugyanakkor a lakosság is sokat köszönhetett a tőzsdének.
Az elméletileg negatív amerikai megtakarítási ráta mellett ugyanis az ottani polgárok a börze szárnyalásának következtében busás gyarapodást élhettek meg. A megtakarítások folyó értéken így dinamikusan úgy nőttek, hogy havonta egyetlen centet sem kellett ténylegesen félretenni.
A márciussal végződő fél évben viszont a Moody''s szerint a kisbefektetők tőzsdei vesztesége alig marad el az ugyanezen idő alatt alkalmazotti bérként és juttatásként kifizetett 2450 milliárd dolláros országos bértömegtől. A nemzetközi minősítő megállapította: sok háztartás olyan mértékben alapozta a 4-5 ezresre várt Nasdaq-indexre kiadási terveit, hogy a börzemutató rossz teljesítménye a fogyasztás kárára mehet.
Mi csak ne féltsük Amerikát! -- reagálnak erre sokan. Felesleges is lenne számunkra a tengerentúlra figyelni, hiszen itt minden egészen másképp van. Mint miniszterelnökünktől megtudhattuk, Magyarországon a tőzsde elhanyagolható jelentőségű. Nálunk nyilvánvalóan a háztartási megtakarítási adatok sem annyira fontosak, mint másutt. A kormányzat ugyanis nyilvánvalóan úgy véli: az individuális gazdagodási törekvéseknél sokkal fontosabb az állam mindent felölelő törődése. Ez a törődés persze szinte kizárólag arra a rétegre korlátozódik, amely a megtakarítások szempontjából is számba jöhet. (Egy felmérés szerint a háztartások mindössze nyolc százaléka képes jövedelmének legalább tíz százalékát félretenni.)
A megtakarítások növekedési ütemének jelentős visszaesését egyébként sokan az állam által is preferált ingatlanvásárlásoknak tudták be. Az építési és a lakhatási engedélyek számának összevetéséből arra következtethetünk, hogy még most is akár százmilliárdos nagyságrendben gurulnak háztartási forintok az ingatlanpiacra.
Erről a piacról azonban szinte semmit sem tudunk. Ezen persze kár lenne csodálkozni, ezek az évek ugyanis nem az átfogó kutatások, körültekintő elemzések, hanem a nagyvonalú kijelentések jegyében zajlanak.