BUX 41,248.02
-0.02%
BUMIX 3,923.59
-0.63%
CETOP20 1,919.28
-0.06%
OTP 10,505
+1.99%
KPACK 3,100
0.00%
0.00%
0.00%
-2.82%
-0.80%
ZWACK 17,200
+0.29%
0.00%
ANY 1,635
+2.83%
RABA 1,155
-2.53%
-0.44%
+3.13%
-3.05%
-0.46%
OPUS 193.6
+0.83%
+12.58%
-1.72%
0.00%
-2.51%
OTT1 149.2
0.00%
-1.95%
MOL 2,800
-0.99%
+0.50%
ALTEO 2,350
+0.86%
-6.09%
-3.92%
EHEP 1,600
+23.55%
+2.94%
-0.26%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
-3.81%
-8.11%
0.00%
SunDell 39,800
0.00%
+0.94%
-0.75%
-1.44%
-1.41%
-0.31%
-3.35%
GOPD 12,500
0.00%
OXOTH 3,790
0.00%
-5.98%
NAP 1,218
-0.65%
0.00%
-4.15%
Forrás
RND Solutions
Világgazdaság

Az esélytelenek nyugalma

Az elmúlt év közepe óta mindössze egyetlen olyan hónap volt, amikor éves alapon csökkent az infláció Magyarországon. Másképp megfogalmazva tavaly júniustól -- december kivételével -- minden egyes hónapban gyorsabban nőttek az árak, mint egy évvel korábban. Most már annak sem kell hezitálnia a magyar infláció trendjéről, aki csak kellően hosszú adatsor birtokában óhajt dönteni. Az áremelkedés üteme ugyanis most már kilenc hónapja növekszik.
A gazdaságpolitikusok a folyamatot figyelve mindössze két dolgot tehetnek: megjósolják, mekkora lesz az idén az áremelkedés, majd leülnek, és figyelik, hogy (ehhez képest) mi történik. E -- kissé tehetetlen -- szerepkörbe való beszorulás oka az infláció természetében keresendő. A külső sokkhatásokkal, illetve a gazdaság árszerkezetének átalakulásával szemben a kormány tehetetlen, amennyiben a piacgazdaságok hagyományos játékszabályait be kívánja tartani. Az árindex csökkentését ugyan a forint felértékel(őd)ésével vagy a forgalmi típusú adók csökkentésével valóban el lehet érni, ezen intézkedések azonban az inflációs nyomást nem csökkentik.
Ha a gazdasági szereplők között nincs meg az a hallgatólagos konszenzus -- vagy legalábbis status quo --, ami az ár- és ezen keresztül a jövedelemarányokat stabilan tartja, nem lehet a piac árfelhajtó erőinek gátat szabni. A kormányzat megpróbálhatja az inflációs várakozásokat befolyásolni, ennek önbeteljesítő jóslatként történő működése év közben csak korlátozottan működik. Az áralakulásra ugyanis ennek csak akkor van érdemi befolyása, amikor sok szereplő egyszerre hoz meg ár-, illetve bérdöntéseket, például az év elején.
Valószínűleg ezt jól tudja a jegybank is, hiszen első előrejelzésében a dezinflációt szinte kizárólag külső tényezőktől várja. Arra pedig, hogy mekkora lesz az olaj ára vagy az euró árfolyama, semmi köze nincs a magyar antiinflációs gazdaságpolitikának.
Ha csak az említett három függő változótól tesszük függővé a hazai árszínvonal második félévi alakulását (olajár: 22--30 dollár, euró--dollár árfolyam: 0,85--1,05, megáll-e az élelmiszerár-robbanás vagy sem), akkor is olyan sávban szóródnak az előrejelzések, amelyek a "lex has" prognózisok "pontosságával" vetekednek. Ezt a bizonytalanságot egyébként a gyakorlat is igazolja: a decemberi tizenkét havi árindex lehet 6 és 9 százalék is, attól függően, melyik elemzőnek hiszünk.
(Egészen csendben érdemes megjegyezni, egy szigorú fiskális politika biztosan segítene valamit a helyzeten. Választások előtt azonban ez inkább csak mint elméleti felvetés állja meg a helyét.)
Miben bízhatunk tehát az idén az inflációval kapcsolatban? Amiben a kormány is: amiről semmit nem tudunk, az bármilyen lehet.

Madár István-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek