Ki együtt, ki egyedül

A dabasi időközi országgyűlési választások második fordulójában a fideszes Szűcs Lajos akkora verést mért egyedül figyelemre érdemes ellenfelére, a szocialista Kovács Istvánra, amekkorára a legnagyobb kormánypárt prominensei sem számíthattak. Az eredményből azonban annak ellenére sem célszerű messzemenő, a jövőre és főként a jövő évre is érvényes következtetéseket levonni, hogy a kvázi megkérdezettek száma -- mármint azé a 14 817 polgáré, aki elment szavazni -- jócskán meghaladja a közvélemény-kutatások mintáiban szereplőkét.
Az ebbe az irányba mutató konzekvenciákkal szembeni kételyek egyik, kisebb horderejű oka a lokális "specialitásokban" keresendő. Minden választókörzetnek megvan a maga helyben valamiért érdekes meglepetésembere. Nemrég Fehérgyarmaton a szabad demokrata Sértő-Radics István játszotta ezt a szerepet, Dabason pedig a két kör között egyaránt visszalépett Franka Tibor és Pusztai Erzsébet, akik országos ismertségüknek és -- ha a MIÉP-es jelölt esetében szerencsés ilyet mondani -- személyes varázsuknak köszönhetően messze pártjuk reális támogatottsága fölött teljesítettek. Ami ennél fontosabb: a választásokig még bármi megtörténhet. Elég, ha egyes, jó hírűnek tartott politológusok 1998-as, orbitálisnak bízvást minősíthető balfogására utalunk, akik az ominózus év tavaszán is állították, csak az a kérdés, abszolút többséget szereznek-e a már voltaképpen győztes szocialisták.
Ezzel együtt balgaság lenne elvitatni a Fidesz jogát, hogy Szűcs Lajos diadalában a közvélemény-kutatási tendenciák megerősítését lássa. Főként, mert beválni látszik a párt taktikájának a jobboldali szavazatok összevonására irányuló eleme is. A dabasi forgatókönyv érvényesítése során kiderült: a voksolók továbbra sem csak pró, hanem kontra alapon is készek felkeresni a szavazóhelyiségeket. Az FKGP és az MDF által igencsak csendben támogatott fideszes mellett a második fordulóban egy emberként sorakoztak fel az egyszer volt, hol nem volt SZDSZ-hívek éppúgy -- a párt 1990-ben és ''94-ben is 30 százalék körül teljesített --, mint a két héttel azelőtti MIÉP-rajongók.
Innen nézvést különösen nehéz az MSZP helyzete. Az ellenzék vezető ereje hiába szerepelt jól -- a majd 40 százalék nagyjából-egészében egyenlő a párt országos támogatottságával --, ismét ráébredhetett: lényegében nincs honnan "tartalék" szavazatokat szereznie. Ebből kiindulva érdekes igazán, hogy a hátralévő esztendőben mi történhet még. E pillanatban úgy tűnik, a Fidesz pozitív, "Magyarországon a kormány áldozatos, a polgárokkal szövetségben végzett munkájának köszönhetően végre jó élni" típusú üzenetek sulykolására készül. Ezzel szemben a szocialistáknak egyetlen sanszuk van: ahelyett, hogy a Fideszhez viszonyítva próbálnák meghatározni önmagukat, saját, eladható ötleteikre kellene építeniük kampányukat. Most, a kormányfőjelölés körüli iszapbirkózás időszakában nem tudni ilyen ötletekről.
A jövő tehát kifürkészhetetlen, egyvalami mégis valószínű: a 2002-es választási kampányban mindkét nagy párt azt hirdeti majd, hogy célja a parlamenti többség megszerzése és az önálló kormányalakítás. A Fidesz a kisgazdák és a MIÉP miatt -- Orbán Viktoréknak e képződményekre nem, csak szavazóikra van és lesz szükségük --, az MSZP épkézláb szövetségesek híján sem tehet mást.