Sikertelen spanyol "hátha"

A spanyol diplomácia még lapzártánk idején is küzd valamiféle közös EU-nyilatkozatért arról, hogy aggodalmait komolyan veszik, és a többi tagtárs kellő empátiával kezeli majd a spanyol érdekeknek (is) oly fontos kohéziós politikai dossziét, miután felvették az új tagokat. Valójában sokak szerint Madrid már-már érthetetlen módon (talán "hátha bejön" alapon) mellé nyúlt az egész problémakör kezelésekor -- a tanulságok pedig akár mindenkinek hasznára válhatnak.
"A spanyolok olyasmit vetettek fel, amiben tökéletesen igazuk van, és a tagországok többsége is kész lenne velük egyetérteni. De úgy vetették fel, hogy a végén -- formálisan legalábbis -- mindenkit elidegenítettek maguk mellől" -- jegyezte meg az egyik befolyásos tagállam vezető beosztású diplomatája.
A spanyol észrevétel jogosságát arról, hogy a majdani újabb -- jóval szegényebb -- tagtársak megjelenése brutálisan módosítja majd a regionális felzárkózási alapok számításához használt statisztikai adatokat, s hogy ezzel csinálni kellene valamit, kezdettől fogva mindenki elismerte. Olyannyira, hogy az Európai Bizottság az idén januárban közzétett kohéziós-politikai jelentése részletesen tárgyalta is, lehetséges megoldási opciókat is felvázolva.
Madrid fellépése két ponton váltott ki ellenérzést. Az egyik a gazdagabb tagokat irritálta, midőn -- különösen kezdetben -- mintegy magától értetődő módon beszélt arról, hogy persze a 8-10 újabb tagországgal bővülő unióban is az egy főre jutó támogatás nagysága nem változhat. Azaz, a tortát nem csak újracakkozni, hanem jelentősen nagyobbítani is kell (ezzel is szavatolva, hogy például egy "spanyol helyzetű" mai tagország támogatottsága ne változhasson). "Ha Spanyolország arra számít, hogy 25 tagország mellett is ugyanannyi támogatásban részesülhet, mint 15 tagnál, akkor nagyon téved" -- jegyezte meg erről szárazon a német gazdasági és ipari minisztérium egyik munkatársa.
Ennél is nagyobb -- és immár általánosabb -- visszatetszést keltett azonban az időzítés és a mód. Végül is a két éve Berlinben elfogadott hétéves közös költségvetésből még csak alig másfél év telt el, az újabb fixálása pedig leghamarabb is négy-öt év múlva esedékes. Már most azon aggódni, hogy mi lesz majd 2007-től, önmagában is megütközést kelt. De különösen, ha az akkori helyzetet befolyásoló feltételeket valaki egy most zajló -- bővítési -- folyamathoz kapcsolva akarja tisztázni, méghozzá úgy, hogy ez utóbbi alakulását akadályozza kitartó lobbizásával. Elvben ugyan még ebben is lehetne elfogadható elemet találni, főként, hogy a létszámbővüléssel bekövetkező majdani statisztikai torzulás valóban a csatlakozási folyamat hullámain felmerülő probléma. S ennyiből sokak szerint még mindig viszonylag könnyebben emészthető lett volna, ha Madrid a csatlakozási tárgyalásokon a regionális politikai fejezet jövő évi megvitatásakor -- mintegy azt kiegészítve -- kezdeményezte volna az EU-kohéziós politika vonatkozó mechanizmusainak a felülvizsgálatát.
A spanyol diplomácia azonban ennél is tovább ment. Egy a regionális politikától minden tekintetben független fejezetbe -- a szabad munkavállalással foglalkozó joganyagrészbe -- kapaszkodott bele, alig titkoltan azért, mert miközben azzal neki semmi gondja, bevallottan súlyos politikai problémákat felvető kérdés viszont Németország számára. Azon Németország számára, amelynek befizetési hajlandóságától függ a mindenkori -- spanyoloknak fontos -- regionális támogatások alakulása... Berlin a többi tagország támogatását kérte munkaerőügyben érdekeinek átmeneti megvédéséhez. Madrid pedig úgy érezte, most és ezzel került ő is úgy előnyös alkupozícióba, hogy már előre benyújtsa a számlát a minden tekintetben csak jóval később esedékes regionális ügyben is. A spanyol logika láthatóan azon alapult, hogy ha már most megadják a németeknek azt, ami Berlinnek fontos, akkor Madridnak nem marad semmi igazán kényszerítő kártyája arra, hogy egy évvel később az ő érdekeinek megfelelő közös álláspontot csikarjon ki a tagjelöltekkel folyó tárgyalásokon.
Valójában a spanyol politika két fontos ponton is csúnyán elszámította magát. Az egyik, hogy nem csupán a tárgyalásokon belül össze nem tartozó fejezeteket próbált összekapcsolni, de ráadásul egy a csatlakozási tárgyalásoktól formailag független, időben jóval később esedékes alkutémát -- az EU-n belüli regionális politika jövőjének kérdését -- is megpróbált a bővítési folyamatot övező vitákba becsatornázni. És ezen a ponton már az Európai Bizottság támogatását is elvesztették, Brüsszelben ugyanis semmitől sem tartanak jobban, mint az össze nem tartozó szálak túlzott összegubancolásától. Madrid számíthat arra, hogy már most elkezdik a "statisztikai probléma" megvizsgálását, de nem várhatja el, hogy még a csatlakozási tárgyalások befejezése előtt teljességgel meg is oldják azt, és új mechanizmusokat tárgyaljanak ki a 2007-től esedékes új regionális politika számára -- intett a közelmúltban a Világgazdaságnak adott interjújában Eneko Landaburu (amúgy spanyol nemzetiségű) bővítési főigazgató is.
Ennél is károsabb lépésnek bizonyult azonban a német diplomácia sarokba szorításának a szándéka. "Úgy tűnik, Aznar miniszterelnök elfelejtette, hogy nem nyújthat be egy számlát kétszer ugyanoda. Márpedig Berlinben 1999-ben már megszorongatta Schrödert, amikor csak azzal a feltétellel volt hajlandó elfogadni a soros német elnökségnek annyira fontos Agenda 2000 csomagot (s benne a 2006-ig tartó költségvetést), hogy Németország végül hajlandó volt jelentős összeggel megtoldani az éppen a spanyol régióknak szánt támogatásokat keretét" -- mutatott rá egy tagországbeli diplomata, úgy vélvén, hogy jelenleg inkább Madrid Berlin lekötelezettje, és nem fordítva. Amihez egy magas rangú EU-forrás még azt tette hozzá: ha a spanyolok az ezúttal a németek által kért -- politikai -- támogatást megint újabb számlák előzetes kitöltésétől akarják függővé tenni, azzal minden további politikai alkudozáshoz egyszer és mindenkorra eljátsszák bármilyen német együttműködésnek még az esélyét is.
A jelek szerint Madridban végül ezt értették meg, és álltak el legalább a németeket közvetlenül revolverező fejezet-összekapcsolástól (utat nyitva a "munkaerő-dosszié" megvitatásához). Cserébe most afféle utóvédharcokat folytatnak legalább valamiféle -- immár formailag független -- "szolidaritási nyilatkozat" érdekében a regionális politika kapcsán. Akár megkapják, akár nem, az átmeneti politikai tőkevesztés spanyol részről láthatóan jelentős. Tanulságos példáját adva annak, hogy hogyan nem szabad politizálni EU-körökben.
A szerző a Világgazdaság brüsszeli tudósítója