"Mélyülő" bővítési problémák

Az 13 európai uniós tagjelölt túl van a szokásos éves bizonyítványosztáson és az ezzel kapcsolatos belpolitikai pengeváltásokon: a kormánypártok büszkén visszhangozták a dicsérő szavakat, az ellenzékek pedig Brüsszel kritikus észrevételeit dörgölték a hatalmon lévők orra alá. Mondhatnánk, ez így rendben is van. Furcsa azonban, hogy mindeközben felettébb kevés szó esett -. legalábbis a korábbiakhoz képest .- a csatlakozási menetrend tarthatóságáról, bár a brüsszeli hivatalnokok dörmögtek valami olyasmit, hogy e tekintetben "természetesen semmi sem változott". A jelölt országok pedig készséggel elhitték ezt, s nem nagyon forszírozták a kérdést. Pedig az utóbbi hónapok eseményeit és nyilatkozatait számba véve korántsem ilyen magától értetődő a menetrend változatlansága.
Mert ha csupán az elmúlt néhány hét folyamán elhangzó politikusi nyilatkozatokat vesszük górcső alá, legalábbis megkérdőjeleződik az egyértelműség. Nem lehet ugyanis nem észrevenni például Romano Prodinak a genti csúcstalálkozó előestéjén elejtett megjegyzését, mely szerint "egyes hangok a menetrend felülvizsgálatát követelik", vagy a csatlakozási naptár tarthatóságára vonatkozó spanyol aggodalmakat (amelyek annál is inkább figyelemre méltóak, mert Belgium után Madrid veszi át az EU soros elnöki tisztjét, ráadásul a tárgyalások szempontjából felettébb érzékeny időszakban), most nem is beszélve a Brüsszelben ismét aktualizált "big bang" gondolatról, amelyet Hubert Védrine francia külügyminiszter pár nappal ezelőtt -- a 12 tagjelölt együttes felvételét javasolva -. "super big bangé" fokozott. S akkor még nem is említettem Gerhard Schrödernek a lengyelek megnyugtatására szánt azon szavait, amelyektől -. mivel ezek Lengyelországnak a többiek általi bevárására vonatkoztak -. szinte valamennyi tagjelölt felettébb nyugtalan lett.
A kérdés persze az: valójában mi húzódik meg e nyilatkozatok mögött? Minden bizonnyal ott van az unióban tapasztalható kétségtelen gazdasági lassulás, amely jelenleg és az elkövetkező pár év során aligha tesz eladhatóvá egy olyan bővítési stratégiát -. legalábbis a recesszió következtében a munkanélküliségtől rettegő uniós közvélemény felé .-, amely hosszú távon ugyan növekedést importál, de rövid és középtávon alaposan megterheli az EU költségvetését már három-hat új tagállam felvétele esetén is. Ilyen értelemben a "big bang" vagy annak "szuperesített" változata sokkal inkább azt üzeni a tagjelölteknek, hogy az unió kapuinak megnyitása korántsem párosul feltétlenül a pénztárcák megnyílásával (legalábbis nem olyan mértékben, mint arra régiónkban sokan számítanak).
És ez csupán a dolgok optimista olvasata, ráadásul régóta ott van a levegőben.
A pesszimistább olvasatot ugyanis Lengyelország bevárásának felvetése jelenti, amely kimondatlanul bár, de a csatlakozás halasztásának lehetőségét is magában rejti. Mert igaz ugyan, hogy az új lengyel kormány éppen a napokban hirdetett új, látványos és igen komoly engedményeket tartalmazó tárgyalási stratégiát (például a földvásárlásra kért átmeneti időt radikálisan 18-ról hét, illetve három évre csökkentve), de cseppet sem biztos, hogy ezt képes lesz elfogadtatni a hazai közvéleménnyel akkor, amikor a Miller-kabinet e lépését közismerten "eurofil" lengyel politikusok is élesen támadják. És akkor még nem is szóltam a legkínosabb forgatókönyvről. Mert elképzelni is rossz (még ha most ezt is teszem), hogy az említett tagjelöltek esetleg egy olyan Lengyelországot várnak be majd nagy önuralmat követelő fegyelmezettséggel és türelemmel, amelynek népe végül leszavazza az ország európai uniós csatlakozását. Márpedig ez a lehetőség is benne van a pakliban, különösen, mivel az EU-tagságot támogató lengyelek aránya az utóbbi években 80-ról 50-51 százalékra csökkent.
S végül itt van még a szeptember 11-ei terrortámadás. Nevezetesen az a kérdés, hogy a terrorakciónak az Európai Unióra gyakorolt hatása végül kiknek -- a mélyítés vagy a bővítés híveinek -- a malmára hajtja majd a vizet. Az mindenesetre már ma bizonyosnak látszik, hogy a World Trade Center és a Pentagon elleni terrortámadásnak legalább akkora (sőt talán nagyobb) befolyása lesz az EU harmadik pillérére (a bel- és igazságügyi együttműködésre), mint volt egykor a koszovói háborúnak a másodikra ( a közös kül- és biztonságpolitikára). Márpedig ha igaz az, hogy szeptember 11-e a harmadik pillér Koszovója, az bizony sajnos a mélyítők kezébe ad igen komoly ütőkártyákat. E tekintetben ismét idézni érdemes Monsieur Védrine francia külügyért, aki a következőket találta mondani a francia szenátus külügyi és honvédelmi bizottságának október 17-ei ülésén: "A szeptember 11-ei merényletek szorosabbá tették az európai együttműködést az igazságügy és a rendészet terén, de ez az Európai Unión belüli erősödés minden bizonnyal megnehezíti a bővítésére irányuló tárgyalásokat." Tanulságos és igaz szavak, még ha a tagjelöltek számára nem is csengenek túl kedvesen.
Látnunk kell ugyanis, hogy szeptember 11-e után az unión belül is megkezdett új, terrorizmus elleni küzdelem bizonyos értelemben nem más, mint az elméleti munkákban már régóta használatos "széles értelemben vett" vagy "kiterjesztett biztonság" fogalmának gyakorlati megjelenése. Míg azonban az 1990-es években a kiterjesztett biztonság fogalma a volt szovjet szféra "belakásának" célja és szándéka miatt elsősorban földrajzi értelemben volt használatos -- gondoljunk csak a NATO "non article 5 mission"-jeire (a szövetség felelősségi körén kívüli akciókra), a PfP-programra (a partnerországokkal való együttműködésre), az olyan új fogalmakra, mint a "security projection" (a biztonság kisugárzása) és persze elsősorban magára a bővítésre (enlargement) -., addig szeptember 11-e óta látványosan előtérbe került a kiterjesztett biztonság belső dimenziója is. Nevezetesen az Egyesült Államokban a "homeland security" (a honi terület biztonsága), az Európai Unióban pedig a "third pillar issues" (a harmadik pillér kérdései). Ez utóbbiak pedig elméletileg valóban háttérbe szoríthatják a bővítés kérdését az unió prioritási listáján.
Azért persze nem kell azonnal a kardunkba dőlni, vagy a méregpohárért nyúlni. A bel- és igazságügyi együttműködés unión belüli erősítése ugyanis nem annyira általában a bővítésnek, mint elsősorban a "big bang" vagy "super big bang" típusú -. egyébként valószínűleg csak az újabb halogatási procedúra érveinek keresését jelentő -. megoldásoknak mond ellent. Ez utóbbiak ugyanis nem csupán a harmadik pillér jövőbeni megszilárdítását nehezítenék meg (például a kormányközi alkudozások ellehetetlenítésével, illetve nagyon különböző fejlettségi szinten álló országok bevonásával), de totálisan szemben állnának a bővítés eddig hirdetett vezérelvével, az egyéni teljesítmények szerinti elbírálással is.
A szerző politológus