Bolha és elefánt

Immár több mint másfél éve folyik az iszapbirkózás az Egyesült Államok és Magyarország között bizonyos termékek vámszintjéről. Most ért véget egy újabb tárgyalási forduló, amit januárban ismét egy újabb követ, egyelőre a megegyezésnek csak a távlati lehetőségével. A washingtoni - esetenként Budapesten is jogosnak elismert - panasz olyan tételeket érint, amelyeket meg sem érez az amerikai kereskedelmi szaldó. Az USA havonta mintegy három és félszer akkora importot bonyolít, mint amekkora Magyarország teljes éves exportja. Havi 104,8 milliárd dolláros amerikai bevitel állt szemben (tavaly) 30,5 milliárd dolláros teljes éves magyar kivitellel. Ez utóbbiból összesen 1,6 milliárd dollár értékű került az Egyesült Államok piacára. Az USA havi összes exportja tavaly 65,16 milliárd dollár volt - a teljes magyar éves import 34,8 milliárd dollárt tett ki -, ebből 1,3 milliárd érkezett az USA-ból.

Egyértelmű tehát: bolhacsípéssel egyenértékű az a kár, ami az amerikai felet érint(het)i amiatt, hogy egyes termékei vámhátrányban vannak a magyar piacon a szabadkereskedelmi partner országokból származó hasonló termékekkel szemben. Magyarország számára súlyozottan nagyobb kárt okoz(hat) ugyanakkor, hogy egyes exportcikkei ugyancsak vámhátrányba kerülnek Washington szabadkereskedelmi egyezményei miatt. Még többet veszítenénk azonban, ha az USA, fenyegetéseit beváltva, megállapodás hiányában megvonná a GSP-kedvezményt Magyarországtól. Ám a sokkhatástól ez is messze volna.

Akkor mégis miért a két ország (gazdaság)diplomáciájának évek óta tartó huzavonája? A válasz összetett. Részint persze minden cent számít - nekünk legalábbis. Ugyanennyit, ha nem többet nyom a latban a precedens jelleg - ezért is harcias Washington. S akkor még nem szóltunk a büszke bolha effektusról.

N. Vadász Zsuzsa-->