Világgazdaság

Kilométeralapon számlázna itthon az Uniqa biztosító

Biztosítás. A „Pay as you drive”, azaz „Fizess, amennyit vezetsz” rendszer elvén a hazai piacon eddig egyedülálló szolgáltatást vezet be az Uniqa biztosító – közölte Ertl Pál, a társaság igazgatósági tagja. A SafeLine névre keresztelt szolgáltatás lényege, hogy a biztosító a kötelező és a casco díjának öt százalékát visszatéríti azoknak, akik beépített GPS-ük adatai szerint tízezer kilométernél kevesebbet mennek egy év alatt az autójukkal. A csomag egyedi biztonsági szolgáltatást is tartalmaz, a beépített GPS ugyanis ütközésérzékelővel és egy vészjelző gombbal áll összeköttetésben, amely baleset esetén azonnal jelez a biztosító központjában. A társaság jelenleg 200 gépjárművel elkezdte a tesztelést, várhatóan a jövő év első felében indítja a termék értékesítését. Akik már most igénylik a szolgáltatást, 10 százalékos azonnali kedvezményt kapnak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjukból, 20 százalék kedvezménnyel pedig cascót is köthetnek mellé.

A biztosító a jelenlegi 220 ezres ügyfélállomány magtartására törekszik az idei kampányban. Az Uniqa kgfb-tevékenységből származó díjbevétele az első hat hónapban 5,85 milliárd forint volt. VG


Autók KK - Főoldal bal elemzések - Gazdaság és Pénzügy Pénzügyi és gazdasági válság KK - Üzlet és ember KK - HR szakoldalak KK - Képzés Rendőrségi ügyek - Tüntetések Vállalati jelentések Lakossági energiaellátás KK - Perkalauz Felmérések autóipar Elemzői vélemények Bűnügyek KK - Hírek röviden Részvénypiacok Deviza- és árupiac Zöld ügyek KKV aloldal IMF-megállapodás Gazdák és termelők Befektetési lehetőségek Egyesült Államok biztosítás Tudomány - Kultúra BÉT VG Egészségügyi konferencia infokommunikáció Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon