Világgazdaság

Áfaemelés: mi várható az élelmiszerpiacon?

Az élelmiszereknél az áfa emelése, illetve egyes élelmiszerek esetében az áfa esetleges csökkentése kissé jelenik csak meg az árakban az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Az áfakulcsok változása összesen 3,5 százalékos áremelkedést jelentene az élelmiszereknél, ha az éves szinten érvényesülne - mondta Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója az MTI-nek. Hozzátette: az áfaemelés - a keresleti korlátot is figyelembe véve - várhatóan csak egy százalékkal emeli a fogyasztói árakat az élelmiszereknél.

Elmondta: az elmúlt évekhez képest az idén várhatóan tovább csökken az élelmiszerek áremelkedése, és éves szinten 6 százalék körül mozog majd. Ez lényegesen alacsonyabb, mint a 2007-es 11,5 százalékos vagy a múlt évi 10,2 százalékos élelmiszer-áremelkedés volt. Szabó Márton szerint tovább folytatódik a tejágazatban a visszaesés, és emiatt a tejtermékek ára is tovább csökken.

Várhatóan egy liter tejért átlagosan kevesebbet, mint kétszáz forintot kell majd fizetni, szemben a korábbi hónapok 220 forintos literenkénti árával. Kifejtette: enyhén nő ugyanakkor a baromfihús ára, mivel annak relatív olcsósága növeli a keresletet e termék iránt. Az ősszel várhatóan enyhén emelkednek majd a kenyér és a pékáruk árai is, mivel a gyengébb búzatermés miatt várhatóan a liszt ára is drágulni fog. Szerinte nem kell aggódni amiatt, a múlt hónapban kiugróan magas volt az élelmiszerek áremelkedése, mivel ez a primőr zöldségek, gyümölcsök "belépésének" volt köszönhető.

 A kutató úgy véli: az élelmiszereknél az csak egy százalékkal haladja meg az általános inflációs szintet Magyarországon 2009-ben. Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora elmondta: a tejtermékek esetében az elhatározott 2 százalékpontos áfa-csökkentést a kereskedők várhatóan nem érvényesítik majd a fogyasztói árakban. Hozzátette: több kereskedelmi cég ugyanakkor megkereste a termelőket, hogy a tervezett áfa-emelés hatását az árak csökkentésével ellensúlyozzák.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke azt emelte ki, hogy a húsipari feldolgozók egyértelműen versenyhátrányba kerülnek a tejtermékekkel szemben, mivel 7 százalékpontos áfa-különbség lesz a két termékcsoport között. A szakember szerint ugyanakkor tovább csökken majd a hústermékek várható forgalma, emellett a feketegazdaság előretörésétől is tart.

Ez utóbbi jelenleg a friss termékek és tőkehúsok körében már meghaladja a 30 százalékot a szakember becslése szerint. Mártonffy Béla, a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója kifejtette: a csökkenő termelői árak mellett a tervezett 5 százalékpontos áfa-emelés a termelőket áremelésre késztetné, ám ezt a kereskedők általában nem fogadják el.

A szakértők úgy vélték: a kereskedők az áfaemelés hatását a termelőkre akarják majd hárítani. Ezt a magatartást általában elfogadhatatlannak tartották a termelői, feldolgozói szakmai szervezetek képviselői.

Magyar Nemzeti Bank (MNB) NAV EKB élelmiszer Dávid Ibolya Kodak áfa molnár csaba Soros György INTEL-GROUP Kft. MSZP-ügyek Timothy Geithner Zöld ügyek T-Csoport IMF-megállapodás emelés Európai Unió Mariann Fischer Boel Angela Merkel bajnai-csomag mtv Adórendszer Magyarországon piacPénzügyi és gazdasági válság Jean-Claude Trichet