Generali: Most kell odafigyelni a részvénypiacokra
„Az elmúlt hónapokban mutatott erőteljes ralit egyelőre még törékenynek tartjuk, mert a reálgazdaság fundamentumait illetően nem várunk viszonylag gyors talpra állást egy ennyire komplex és globális válságból kivezető úton. A megelőző hónapokban szinte teljesen eltűnő ipari, gazdasági aktivitás a készletek folyamatos leépítésével párhuzamosan a törvényszerű élénkülés vízióját vetítette előre, amelyet a felméréseken alapuló bizalmi indexek (egyfajta előremutató indikátorként) tükröztek.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kockázatok teljesen eltűntek vagy a problémák megoldódtak volna: a munkanélküliek száma jó ideig emelkedik majd, a hitelezési aktivitás élénkülésére még várni kell, az ingatlanárak esése szintén nem ért véget. Ezen tényezők együttesen tarthatják még évekig nehéz helyzetben a fogyasztókat, miközben a megtakarításoknak törvényszerűen növekednie kell, így a világgazdaság mielőbbi felépülésébe vetett hit könnyen csalódást okozhat a befektetők számára” – hívja fel a figyelmet ma megjelent elemzésében Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő részvényportfólió menedzsere.
A Mol részvényárfolyamával kapcsolatban Pallag Róbert kifejti: „A Mol részvényeire elsődlegesen hosszabb távú, stratégiai befektetésként tekintünk, amely néhány éves távon jelentős árfolyam nyereséget hozhat a befektetőknek. Az új orosz részvénytulajdonos fellépését sem tartjuk az árfolyam szempontjából rövidtávon kedvezőnek, mivel a magyar olajtársaság bebetonozott tulajdonosi struktúrája megakadályozza egy esetleges felvásárlási prémium beépülését, ugyanakkor a „baráti együttműködés” elmaradása könnyen együttjárhat értékes orosz eszközök kényszerű értékesítésével. Ugyanakkor az időről időre felröppenő piaci pletykák és az alacsony közkézhányad miatt a részvények piacán megmaradhat a megszokottnál nagyobb volatilitás, amely kedvezhet a spekulánsoknak.”
„Megítélésünk szerint az elmúlt hónapok szárnyalása után (a mélypontokhoz képest több esetben duplázódó-háromszorozódó árfolyamok mellett) kialakult árszintek azt tükrözik, hogy a régiós bankszektor részvényeinél szinte teljesen elfelejtkeztek a még meglévő kockázatokról a befektetők.” – fejti ki az OTP papírjaival kapcsolatos várakozásokat a Generali Alapkezelő részvényportfólió menedzsere.


