Meglepetés: növelte forgalmát a Malév
A Malév a második negyedévben 8 százalékkal növelte forgalmát az egy évvel korábbihoz képest, annak ellenére, hogy az iparágban jelentősen visszaesett az utasforgalom - közölte Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Az év elején új alapokra helyezett kereskedelmi stratégia eredménye a második negyedévi növekedés - mondta a szakember, aki a Germanwing egyik alapítója, a SkyEurope egyik korábbi vezetője, és az év eleje óta a Malév alkalmazottja. Hozzátette: az első negyedévben 10 százalékkal esett vissza az utasszám.


