Világgazdaság

Fico: Nem korlátozzuk a nyelvhasználatot! Ez hazugság!

Tizenegy pontos megállapodáscsomaggal hagyta el Bajnai Gordon és Robert Fico Szécsényt

Tizenegy pontos megállapodást kötött Bajnai Gordon magyar, és Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Szécsényben. A megállapodás főbb pontjai szerint a felek fenntartják saját jogi értelmezésüket a Sólyom László augusztus 21-ei látogatásával kapcsolatos diplomáciai afférban, de mindketten sajnálják az ügyet és vegyes bizottságot alakítanak, amelyben a hasonló látogatások "feltételeit" dolgozzák ki, továbbá elkötelezik magukat a személyek szabad mozgásáról szóló uniós elv mellett.

Ugyanakkor abban is megállapodtak, hogy mindenben elfogadják az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának megállapításait a súlyosan diszkriminatív szlovák nyelvtörvényről.

Magyar külügyi forrásokból az Index úgy értesült, hogy a megállapodásnak ez a pontja lényegében megfelel a magyar igényeknek. Ez nem jelentené a törvény visszavonását, de több vitatott rendelkezésének pontosításához vezethet. Ezentúl mindkét kormány az EBESZ álláspontját tekinti irányadónak, jelentette ki a két miniszterelnök egybehangzóan.

Egy éven belül a törvény tapasztalatait újabb csúcson vitatják meg, de addig is vegyes bizottság dolgozik majd rajta.

A júliusban kelt megállapítás a szlovák fél értelmezése szerint a nyelvtörvény "legitim és összhangban van az európai normákkal" így Bajnai Gordon halgatólagosan elfogadta a magyar kisebbséget sújtó balkáni ízű jogszabályt.

Az EBESZ főbiztosának állásfoglalása nem köt bele a nyelvtörvénybe

Knut Vollebaek kisebbségügyi főbiztos 10 oldalas állásfoglalása jogi szempontból sehol sem köt bele a törvénybe, egyszer sem mondja ki, hogy az nemzetközi jogszabályt sértene.

Vollebaek szerint Szlovákiában eddig egyensúly volt az államnyelv védelme és a kisebbségek nyelvi jogainak biztosítása között. Ezt az egyensúlyt az államnyelvtörvény korábbi változata, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény együtt teremtette meg. Mivel az államnyelvtörvényt most szigorították, az egyensúly elbillent: "ezért most a nemzeti kisebbségek nyelvéről szóló törvényt is módosítani kellene, méghozzá úgy, hogy azzal megerősítsék a kisebbségek jogait" - olvasható az állásfoglalásban.

A találkozó után Bajnai Gordon magyar miniszterelnök kijelentette: habár nem szűntek meg országaink között a nézetkülönbségek, mindkét fél felfogta, hogy milyen sok a vesztenivalója.

Robert Fico szlovák kormányfő újságíróknak kijelentette, hogy a szlovák nyelvtörvény nem korlátozza a kisebbségek nyelvhasználatát, minden ilyen kijelentés szimpla hazugság. A szélsőségesen nacionalista Szlovák nemzeti Pártot is kormányerővé tevő Robert Fico azt is kijelentette, hogy fel kell oszlatni a Kárpát-medenecei Magyar Képviselők Fórumát, mivel az korlátozza Szlovákia szuverenitását.

A szlovák kormányfő ugyanakkor meghívta Bajnai Gordont Szlovákiába: Javaslata szerint Révkomáromban lehetne a találkozójuk, ahol a terveik szerint felállítják Cirill és Metód szobrát.

Robert Fico folyamatos egyeztetést, és párbeszédet javasolt Bajnai Gordonnak, és kezdeményezte, hogy a szlovák közszolgálati televízióban is folytassanak nyílt párbeszédet.

Vollebaek szerint Szlovákiában eddig egyensúly volt az államnyelv védelme és a kisebbségek nyelvi jogainak biztosítása között. Ezt az egyensúlyt az államnyelvtörvény korábbi változata, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény együtt teremtette meg. Mivel az államnyelvtörvényt most szigorították, az egyensúly elbillent: "ezért most a nemzeti kisebbségek nyelvéről szóló törvényt is módosítani kellene, méghozzá úgy, hogy azzal megerősítsék a kisebbségek jogait" - olvasható az állásfoglalásban. Kattintson a képre Kallus György fotóinak megtekintéséhez! -->
[enews_gallery id='187023']

Bajnai Gordon Magyarország nyelvtörvény Szlovákia Robert Fico