Világgazdaság

Makón épül a "gyrosgyár"

A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában jövő májusban indulhat meg a döner- és gyrosgyártás, a beruházás már huszonöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón kedden.

A polgármester Buzás Péter (MSZP) a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a török vállalkozás az első, amelyet az épülő autópálya vonzott a településre. A város minden segítséget megad a gyárnak, hisz az munkahelyet teremt majd sokaknak.

Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői 2008 május végén írták alá azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vett a Makói Ipari Parkban.

A 850 millió forintos beruházás során a 2000 négyzetméteres gyárcsarnokban korszerű daraboló és kebab-gyártó üzemet hoznak létre. A projekt 400 milliós uniós támogatással valósul meg, a többit a cég önerejéből biztosítja.

A cég vállalta, hogy az első szakaszban 60 - még idén 30, jövőre pedig újabb 30 - munkavállalót alkalmaz, végül pedig 100-ra emeli a számukat. Kifejezetten helybeli és térségbeli szakmunkásokat keresnek majd, sőt vállalják az átképzést és a betanítást is.

A város a dolgozók alkalmazásáért 500 ezer forint támogatást ad a cégnek, amellyel összesen 30 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül. Ez a lehetőség egyébként bármelyik betelepülő számára adott.

A tervek szerint a munkaerő mellett az alapanyagot is Magyarországról szerzik be, később szeretnék a marhahúst és a szárnyast is helybeli tenyésztőktől vásárolni. A szarvasmarha tenyésztés bázisát ugyanis újra ki kell építeni a területen úgy, hogy a piacnak is megfeleljen.

A gyár elsősorban nyugat-európai piacra termel majd, török vendéglőknek fog szállítani.

A török vállalkozás ügyvezetője, Akteke Yunus kiemelte: a gratzi gyárukat telepítik át Makóra. Igyekeznek mihamarabb megnyitni a családi üzemet.

Az 56,5 hektáros makói Ipari Park 1998-ban jött létre.

Opten Informatikai Kft. Autók BÉT - Napi események GVH-ügyek elemzések - Gazdaság és Pénzügy Pénzügyi és gazdasági válság Pályázati forródrót makó Medicina Rendőrségi ügyek - Tüntetések kutatás Politikai közvélemény-kutatások Gyógyítás-finanszírozás A szerkesztő ajánlja Vértes András gyros Ford forintárfolyam Felmérések autóipar döner Elemzői vélemények Biggeorge's-NV Hitelek: lakás General Motors oktatás Hunvald György autó repülés Reklám és Média béremelés MSZP-ügyek fogyasztási cikkek átlagkereset A munka világa fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac Zöld ügyek KKV aloldal Befektetési lehetőségek Mol Botrányok a politikában Sólyom László Európai Unió Vaskerék Fővárosi ügyek Világbank élelmiszeriparÉlelmiszerpiac EU aloldal Korábbi konferenciák MÁV Egészségügy - Gyógyítás Sony Ericsson Adórendszer Magyarországon Magyar Kereskedelmi és Iparkamara