Újjáéled az amerikai munkásmozgalom
Richard Trumkát az 56 érdekképviselet 11 millió tagját tömörítő szövetség eheti konvencióján választhatják meg a 14 évig elnöklő John Sweeney utódául. Az egykor bányászként dolgozó Trumka a várakozások szerint elődjénél jóval határozottabb hangú politikai szereplővé válhat, harcos stílusa azonban könnyen vissza is üthet.
Egyedüli jelöltként biztosra vehető megválasztása előtt Trumka máris figyelmeztette az egészségügyi reformtevről vitázó politikusokat: számoljanak a munkásmozgalom haragjával a 2010-es kongresszusi választásokon, ha a demokrata ígéretek ellenére sem valósul meg a választható állami egészségbiztosítás. A szakszervezetek ezt az opciót tartják a legjobb megoldásnak a munkavállalók tehermentesítésére annak érdekében, hogy esélyük legyen visszaszerezni valamit az elmúlt években elvesztett bérekből és egyéb juttatásokból – tudósít a Reuters.
A követelés abból a szempontból mindenképpen jogosnak tekinthető, hogy a szakszervezetek dollár százmilliókkal járultak hozzá Barack Obama 2008-as elnöki kampányához. Amint azonban Robert Reich, Bill Clinton egykori munkaügyi minisztere megjegyezte: a szakszervezetek minden elnökválasztáson a lelkület is kiteszik a demokrata jelöltért, aki aztán megválasztása esetén takarékra állítja a számukra fontos ügyeket. Az egészségügyi reform mindenesetre kényes terület, és megfigyelők szerint akár az egész terv bukását eredményezheti, ha a szakszervezeti nyomás a mérsékelt demokraták számára is túlságosan balra tolja a javaslatokat.
Ha pedig az egészségügyi reform ügye rosszra fordul, a Fehér Ház alighanem bele sem kezd egy másik, a szakszervezetek számára hasonlóan fontos kezdeményezés megvalósításába. Ez egy olyan törvénytervezet elfogadtatása lenne, amely a szakszervezetek számára titkos szavazás megrendezése nélkül, a dolgozók több mint fele aláírásának megszerzésével lehetővé tenné a munkahelyi érdekképviseletek megalakítását.
A jogszabály keresztülvitele kulcsfontosságú lenne a szakszervezeti mozgalom megerősítéséhez, hiszen jelenleg az amerikai dolgozók mindössze 7,5 százaléka tagja valamely érdekképviseletnek.


