Világgazdaság

Minden 10. étterem és kocsma be is zárhatna

A vendéglátósók a vésztartalékaikat élik fel ezekben a hónapokban. Egy felmérés szerint minden tizedik kocsmát és éttermet a bezárás fenyegeti.

Csökkent a vendéglők forgalma egy szeptemberi országos felmérés szerint, romlottak a banki beruházási hitelhez jutás feltételei, és az áfaemelés is rontotta a vállalkozások eredményességét.

A Kiskereskedők Országos Szervezete (Kisosz) a vendéglátósoknak küldött ki egy több oldalas kérdőívet, melynek adatait mára feldolgozták. Fischer Sándor, a Kisosz Tolna megyei társelnöke elmondta, a tapasztalat az, hogy a vállalkozók többségénél visszaesett a forgalom.

- Sokan úgy gondolják, most vagyunk a gazdasági válság mélypontján, ami igaz is, ám a kisvállalkozókat csak pár hónapja érte el a válság, így ez a réteg még akkor is a mélyponton lesz, amikor más területen már lehet látni a kilábalást, mondta a társelnök. Az idei év első felében a gazdasági nehézség az exportban, importban érintett vállalkozásokat érintette, mára viszont a belső piac fogyasztása esett vissza. A közgazdászok úgy számolják, ez a helyzet még legalább egy évig tart, kérdés, hány kisvállalkozásnak lesz addig tartaléka.

A cikk itt folytatódik, lapozzon

Egészségbiztosítás Autók BÉT - Napi események NAV logisztika sztrájk Pénzügyi és gazdasági válság PSZÁF Pályázati forródrót raktározás Rendőrségi ügyek - Tüntetések emfesz Bajnai Gordon TV-csatornák Politikai közvélemény-kutatások Malév Cégjog BKV áfaemelés hatásSólyom László Vállalati jelentések Szociális kiadások Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam Orbán Viktor ITD Hungary influenza autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás GKI autó repülés Reklám és Média Részvénypiacok Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt fogyasztási cikkek Jobbik-ügyek A Madoff-csalás Élelmiszerpiac A munka világa fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac OIT válság mélypontja Microsoft ING Befektetési lehetőségek MVM Fővárosi ügyek Piacbefolyásoló adatok EU aloldal Tudomány - Kultúra ingatlanpiac áruszállítás Angela Merkel MÁV kgfb infokommunikáció vedéglők forgalma Egészségügy - Gyógyítás Fidesz-ügyek tömegközlekedés