Célok kellenek, de szankciók nem
Az Európai Bizottság a jövő héten hozza nyilvánosságra a következő évtized gazdasági célkitűzéseit tartalmazó, Európa 2020 elnevezésű stratégiát, amelyet reményei szerint az uniós állam- és kormányfők március 25–26-i találkozójukon el is fogadnak. José Manuel Barroso, a bizottság elnöke már jelezte: ezt a dokumentumot kívánja most kezdődött, újabb ötéves megbízatásának középpontjába állítani.
A stratégiának a European Voice által ismertetett tervezete szerint az uniós foglalkoztatási rátát a jelenlegi 69-ről legalább 75 százalékra kell emelni, a kutatási és fejlesztési kiadásokat pedig 1,9-ről a GDP 3 százalékára. A terv a szegénység mérséklésére is konkrét cél kitűzését javasolja, annak számszerű értékét viszont még nem határozták meg. Megerősíti azonban azt a korábbi célt, amely szerint a szén-dioxid-kibocsátást 20 százalékkal kell csökkenteni.
A bizottsági elképzelés szerint a kormányoknak nemzeti szinten elérendő célokban is meg kell állapodniuk, a brüsszeli testület pedig javaslatokat tehetne. Ha azok nem találnak megfelelő fogadtatásra, akkor figyelmeztetéseket adhatna ki. A stratégia azonban nem tartalmazza azt az elképzelést, hogy a célok teljesülését szankciók és ösztönzők bevezetésével is biztosítsák. Az ötletet ugyanis számos tagállam ellenzi. VG


