Világgazdaság

A Nokia mindent elkövet, hogy vonzóbbá tegye a Symbiant

A következő tizenkét hónapban a Nokia négy-öt frissítést hajt végre a Symbian operációs rendszeren és megpróbálja vonzóbbá tenni a szoftvert.

A Nokia a pekingi Nemzetközi Mobilinternet Konferencián mutatta be a Symbiannal kapcsolatos terveit. A finn óriáscég a közelmúltban jelentette be, hogy átveszi az operációs rendszer fejlesztésének irányítását, amelyet korábban egy különálló szervezet végzett. A PC World tudósítása szerint a vállalat jelentős változásokat tervez, így a korábbi, nagyobb frissítések helyett kisebb volumenű, de gyakoribb javításokat végez majd a szoftveren.

Már 2011 első negyedévében ötven javítást hajt végre a Nokia, a második és harmadik negyedévben pedig Günther Kottzieper szenior menedzser szerint jelentősen megújul a kezelés felület, hogy rugalmasabb és vonzóbb képernyőt láthassanak a felhasználók.

A Nokia a készülékek megújítását is tervezi és bár konkrét modellekkel kapcsolatban nem közöltek részleteket, annyit tudni lehet, hogy az új típusokat 1 gigahertzes processzorral és nagyobb grafikus memóriával szerelik majd. A finn cég 2011 végére már kétmagos processzorral és "valódi zoommal" működő telefonokat dob piacra.

A Nokiának mindent el kell követnie a Symbian érdekében, hiszen a Gartner adatai szerint az operációs rendszer piaci részesedése 44,6 százalékról 36,6 százalékra esett vissza a harmadik negyedévben. A szoftver ugyan egyelőre piacvezető, de az Android átütő sikerének köszönhetően megfelezte a két operációs rendszer közötti távolságot.

Bankmentő csomag 2010 OTP Moody's A szerkesztő ajánlja makroadatok INA operációs rendszer Nouriel Roubini készülékAudi Csúcstalálkozók Symbian BAMOSZ A második Orbán-kormány GKI Nokia Adósságválság az EU-ban makromutatók Wall Street adó Európai Unió frissítés tömegközlekedés