Tovább csúszhat Románia és Bulgária schengeni csatlakozása
„Még karácsony előtt írtunk egy levelet francia kollégámmal azzal kapcsolatban, hogy meglátásunk szerint a két ország belépése túl korai. A mai ülésen is ezt az álláspontot fogom képviselni” – mondta ma Thomas de Maizičre német belügyminiszter Gödöllőn újságíróknak az uniós belügyminiszterek munkaülését megelőzően.
Megjegyezte, hogy egyelőre sem a technikai, sem a politikai keretfeltételek nem adottak Bulgáriában és Romániában a csatlakozáshoz. ”Nem csak arról van szó, hogy elég jó számítógépek vannak-e a határok biztosítására, hanem arról is, megbízható-e az egész rendszer ahhoz, hogy egész Európa hagyatkozhasson rá” - magyarázta. Utalt arra is, hogy az igazságügyi rendszer és a korrupció elleni küzdelem terén is előrelépést kellene elérnie a két országnak. Emellett – bár ez a hivatalos és az általa említett indokok között nem szerepel – Nyugat-Európa attól is tarthat szakértők szerint, hogy a csatlakozás jelentősebb migrációt indítana meg irányukba.
Pintér Sándor magyar belügyminiszter szerdán még nem kívánt véleményt mondani arról, Románia és Bulgária felkészült-e a schengeni tagságra. Mint közölte: a 14-i szakértői egyeztetésre benyújtott szakvélemény írásos változatát még nem kapták meg. Ennek a tárgyalásnak a második fordulója 28-án lesz, azt követően alakítják majd ki hivatalos véleményüket.
Bár a soros magyar elnökségnek egyik kiemelt célja Románia és Bulgária schengeni belépésének segítése, a fentiek alapján csaknem biztosra vehető, hogy a két ország nem fog tudni belépni a zónába az eredetileg kitűzött márciusi időpontig. A bővítéshez az uniós tagországok egyhangú döntése kell, azaz már egyetlen tagállam vétója megakadályozhatja azt.


