Világgazdaság

ÚSZT: Teljesen átszabják a fejlesztési koncepciót - a gyárosok támogatják

A magyar vállalkozói szféra képviselői előtt ismertette a kormány gazdaságfejlesztési koncepcióját Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter. A közlekedés, a piacra jutás és az innováció támogatása képezik a fő súlypontokat – fejtette ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szervezete (MGYOSZ) rendezvényén.

Magyarországon eddig nagyságrenddel nehezebb volt fejlesztési forrásokhoz jutni a helyi igényeket kielégítő nemzeti vállalkozásoknak, mint sok más uniós tagországban. Ennek hátterében szerkezeti gondok állnak, amelyeket most igyekeznek csillapítani – vezette be előadását a miniszter, aki arra is rámutatott, hogy az ország finanszírozhatósága szempontjából a piac bizalmát biztosítani kell.

Külföldön rengeteg kétoldalú tárgyaláson vett részt, rendkívül erős nyomás van a kormányon, hogy változtasson a válságadókon – mondta Fellegi. Nem tekinti azonban a szektorok különadóját diszkriminatívnak, az volt az alapvető koncepció, hogy ne lehetetlenítsék el a szektorok működését, és ne helyettesítsék a szektorális szabályozást az adókkal. A miniszter rámutatott: nem vonható vissza a válságadó, és egyedi kedvezményekre sincs mód, az teljesen lehetetlen helyzetet teremtene.

Úgy nézett ki, hogy 3,5-4 ezer milliárd forintnyi uniós forrás fog rendelkezésre állni az új kormány számára, most már úgy tűnik, csak 2 ezer milliárd forintról van szó – fűzte hozzá. A KÖZOP és a TÁMOP programoknak pedig lehetnek olyan vonzatai, amelyek ezt még tovább csökkenthetik, illetve egyéb, függőben lévő ügyek kimenetelétől is függ a forrás nagysága.

Cél, hogy a területi különbségeket csökkentsék, így igyekeznek elosztani a forrásokat. A szabályozásnak lényegesen egyszerűbben, és gyorsabban kell eljuttatnia a forrásokat a vállalkozásokhoz. Ezért koncentrálták szinte valamennyi fejlesztési forrást egy intézménybe, az egyes minisztériumoktól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz. Ezzel létrejött az egységes szervezés és pályázatkezelés, amellyel a fölösleges párhuzamosságokat, az ötletelést próbálják visszaszorítani.

Közel ezer javaslat érkezett az új pályázati koncepció vitaanyagához, amit figyelembe vettek a múlt héten véglegesített pályázati rend elkészítésekor. A legfontosabb változtatás, hogy rövid elbírálási idő alatt döntenek a forrásokról, a mostani, akár 180 napos határidőt 30-45 napra kívánják csökkenteni. Jelentős könnyítések vannak a jelentési kötelezettségben és a hiánypótlásban – mutatott rá Fellegi. Egy átlagos műveltségű cégvezető nem volt képes összeállítani a pályázati dokumentációt, ezért épült ki egy külön iparág a pályázatírásra. Ez viszont komoly korrupciós kockázatot jelentett, néha a pályázatkiírók és a pályázatíró cégek között összefonódás volt.

A kétfordulós eljárást is megszűntették, ami által olcsóbb és gyorsabb lesz a rendszer. A technikai egyszerűsítést szolgálja az elektronikus beadás. Az adatlapok számának drasztikus csökkentését tűzték ki, 8-10 oldalasra kívánják csökkenteni az eddig gyakran tízszeres terjedelmű adatlapokat. A nyilatkozattételi kötelezettségeket is drasztikusan csökkentik. 3,5-4 ezer ember foglalkozik jelenleg a pályáztatással, ez részben a közreműködő szervezetek nagy számának is köszönhető, itt szintén karcsúsítást fog végrehajtani a kormány. A mai 24 jogszabály helyett egyetlen kormányrendelet fogja szabályozni a pályáztatást.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) idén 1100 milliárd forintnyi forrást fog meghirdetni, 93 pályázat keretében. Az első prioritás a közlekedési szektor fejlesztése, elsősorban útfejlesztésre és a közösségi közlekedésre, ezen belül is főleg a kötött pályás közlekedésre juttatnak forrásokat, a személy- és áruszállítást is vissza akarják terelni. Ez a környezeti terhelés csökkentése, az életminőség javítása miatt fontos.

Fontos cél a vállalkozásfejlesztés, a piacra jutást fogják segíteni a kis- és középvállalkozások számára. Az állam azonban nem tudja az üzleti sikeresség minden feltételét magára vállalni, ezért együttműködésre van szükség a vállalkozások részéről is – hívta fel a miniszter a figyelmet. Már készül és még idén szeretnék elfogadtatni az új közbeszerzési koncepciót.
Jelentős forrásokat szánnak a tudomány és innováció számára is. A kutatás-fejlesztést a korábbi éveknél sokkal nagyobb mértékben szeretnék támogatni. A zöld gazdaság fejlesztése az előbbi célokhoz hasonlóan önálló források lettek elkülönítve, eltérően a korábbi gyakorlattal, amikor azok be voltak építve az egyéb célokba. A kiemelt programok közül a 86-os út rendezését nevezte az egyik legfontosabbnak, emellett említette a komáromi Duna-híd és a budapesti gyalogoshíd tervét is. A Balaton fejlesztési koncepciója is megújul, illetve az országos kerékpárút-hálózat bővítését is ígérte a miniszter.

Az MGYOSZ bízik a tervben

Bízik a kormány gazdaságpolitikájában, minden munkahelyteremtő lépést támogat, és üdvözli az Új Széchenyi Tervet is Futó Péter, az MGYOSZ elnöke. Sok helyen azonban többletkapacitások vannak, ezért fontos, hogy ne csak beruházásra, hanem piacra jutásra is nyújtsanak támogatást – hívta fel a figyelmet.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek