Világgazdaság

Húsba vágó átalakítások lesznek az egészségügyben

Kilenc egészségügyi törvény módosítása kerül hamarosan a honatyák elé. Húsbavágó közülük a passzív táppénz eltörlése és a gyógyszercégek megadóztatása, de vége a doktorok egzotikus utazásainak is.

Az államadósság csökkentését célzó Széll Kálmán-terv végrehajtása érdekében a kormány már júliustól számol a takarékossági intézkedések hatásával. Megszűnik a passzív jogon járó táppénz, megnehezítik a gyógyszerek tb-listára kerülését, s nő a gyógyszergyártók különadója. Ezek mellett további hét, elsősorban a jogértelmezéssel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat kerül holnap az egészségügyi bizottság elé.

A táppénzszabályok szigorítása miatt 2003-tól már jelentősen csökkent a biztosító táppénzkiadása. Ennek egyik oka az OEP orvosi ellenőrzési tevékenységének a megerősítése volt, de közrejátszott az is, hogy az egy évig folyósított úgynevezett passzív táppénz idejét előbb 45 napra, 2009-től harminc napra csökkentették. A jogalkotók ez utóbbitól akkor azt várták, hogy a által fenyegetettek ne a táppénzes állományba meneküljenek. Az intézkedések hatására a 2005-ös 4,2 millió passzív táppénzes nap 2008-ban 2,6 millióra esett vissza. A mostani passzív táppénz elleni érvelés: ez az ellátás nem szolidaritási elven járó juttatás.

A legnagyobb szeletet a gyógyszerkasszából hasítaná ki a kormány. Már az idén 26,3 milliárd forintot kíván megtakarítani. Amennyiben a honatyák is rábólintanak a javaslatra, a jelenlegi 12-ről 20 százalékra emelkednek a gyártói különadók, a gyógyszergyártók orvoslátogatóik után fizetendő évi 5 millió forintos díját pedig a duplájára emelik. A jelenlegi 25 millióról 500 millióra nőne a nemkívánatos gyógyszer-kereskedelmi befolyásolást végzők büntetése, megszűnne az a gyakorlat, hogy „egzotikus helyeken konferencia álnéven üdültetés zajlik” – fogalmazott Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Az ellenőrzést segíti, hogy a jövőben minden szakmai rendezvényt előre be kell jelenteni, szakmai indokoltságát pedig az egészségügyi hatóság ellenőrzi majd.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

széll kálmán tb-lista egészségügy gyógyszerkassza Szócska Miklós táppénz