Világgazdaság

Brüsszeltől is időpontot kapott Fellegi Tamás

Holnap találkozik Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójával Fellegi Tamás, miután a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a vártnál hamarabb, már hétfőn megkezdte washingtoni előkészítő megbeszéléseit az IMF vezetőivel. A magyar delegáció tagja Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke és Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Tegnap kiderült az is, hogy Fellegi Tamás január 20-án találkozik Brüsszelben Olli Rehnnel, az Európai Bizottság pénzügyi biztosával. A jövő pénteki találkozót a biztos szóvivője, Amadeu Altafaj-Tardio jelentette be, aki Lagarde-hoz hasonlóan pénzügyminiszternek nevezte Fellegi Tamást.

Az uniós biztossal való találkozó önmagában még nem jelenti a hiteltárgyalások hivatalos megkezdését, Brüsszel ugyanis az utóbbi napokban többször leszögezte, hogy a jegybanktörvény kérdésének rendezésétől teszi függővé a hitelkérelemről való tárgyalást. Az Európai

Bizottság megítélése szerint ugyanis az MNB-törvény sérti a jegybanki függetlenség uniós követelményét.

Altafaj-Tardio három témát említett, amely felmerülhet a jövő heti Fellegi–Rehn találkozón. Eszerint a jegybanktörvény és a hitelmegállapodás mellett a hazánk ellen az EU-tagság kezdete óta tartó túlzottdeficit-eljárás ügye is szóba kerülhet majd Brüsszelben.

Korábban felmerült annak a lehetősége is, hogy a bizottság akár a mai ülésén dönt Magyarországgal kapcsolatban. Konkrétan arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indít a jegybanktörvény miatt. Ennek valószínűségét csökkenti, hogy Brüsszel a korábbi tervekkel ellentétben a múlt hét végére nem készült el a jegybanktörvény elemzésével, és az sem biztos, hogy mára meglesz az értékelés. n TG

Nagyot erősödött a forint

„Készen állunk arra, hogy megfontoljuk a jogszabályok megváltoztatását, amennyiben ez szükséges” – írta az Európai Bizottságnak küldött levelében Martonyi János. A külügyminiszter utalt az új jegybanktörvényre, valamint az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő törvényre. A nemzetközi hírügynökségeknél is megjelent a hír, ez tovább erősítette a forint árfolyamát. Az eurót 311 forint alatt jegyezték tegnap délután a bankközi devizapiacon. A CDS-felár 25 bázisponttal, 665 pontra csökkent napközben.


Ewald Nowotny BÉT - Napi események elemzések - Gazdaság és Pénzügy Bajnai Gordon OTP turizmus asus forintárfolyam Felmérések Matolcsy György Elemzői vélemények A második Orbán-kormány General Motors repülés Részvénypiacok Deviza- és árupiac Microsoft IMF-megállapodás utazás Gazdák és termelők Európai Unió Volkswagen Csoport martonyi jános Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. Gazprom Fitch tömegközlekedés