Világgazdaság

A szó ereje

Miként alakul Andy Vajna és Fonyó Károly TV2-ért folytatott párviadala – vélhetően ez lesz jövőre a médiapiac egyik legizgalmasabb kérdése. A szereplők már egy ideje gondoskodnak a show-ról, és szinte naponta változik a mutatvány, ahogyan az is, hogy az adott pillanatban kinek sikerül megelőznie a másikat. A napokban még úgy látszott, hogy Vajnának – miután részben az állami bankoktól megkapta a vásárláshoz szükséges hiteleket – rövidesen sikerül bejutnia a TV2 kapuján, mire Fonyó Károly újabb kártyát húzott elő: Simicska Lajos üzlettársa a bírósághoz fordult, mert szerinte a Gazdasági Versenyhivatal túlzottan gyorsan döntött Vajnáék beadványáról. Vélhetően nem ez lesz az egyetlen peres ügy a TV2 megvásárlásával kapcsolatban, amivel Fonyóék – legalább – időt nyernek, ami viszont a versenytárs RTL Klub malmára hajthatja a vizet, pontosabban a TV2 tulajdonosa körüli bizonytalanság a másik csatornához terelheti a hirdetőket.

Vajna nem csak tévés fronton erősít, egy új zenei rádió indítását is tervezi. Feltehetően ezt sem kifejezetten öncélból. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a médiában megszerezhető bevétel mellett borsot törjenek Simicska orra alá, az új rádióval ugyanis el lehet csábítani a nagy ellenfél érdekeltségébe tartozó Class FM és a Music FM hallgatóit, akiket egy kedvező időszakban, például a 2018-as választások környékén ezáltal is „megszólíthatnak”.

Milyen év lehet 2016? Ezt a kérdést tettük fel kollégáinknak az év végén. Itt olvashatja, mit várnak a Világgazdaság munkatársai az új évtől.

Autók BÉT - Napi események Nemzetközi konfliktusok Simicska Lajos Kovács Árpád hivatali visszaélések turizmus tech TV2 makroadatok Nyugdíjkérdés Magyarországon Tőzsdei elemzések Orbán Viktor média Vámos György Oroszország autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás 2016 energetika kockázati tőke autó gyógyszeripar repülés Reklám és Média béremelés makromutatók Részvénypiacok Útdíj fogyasztási cikkek átlagkereset Élelmiszerpiac A munka világa hitel Tarlós István utazás Samsung Befektetési lehetőségek menekültek Európai Unió Fővárosi ügyek Egyesült Államok biztosítás ingatlanpiac Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon korrupció