Kisebb lett a költségvetési deficit április végéig, mint tavaly
Az államháztartás központi alrendszere 76,6 milliárd forintos többlettel zárt áprilisban, így az év első négy hónapjának halmozott hiánya 121,5 milliárd forint volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tavalyi év azonos időszakában a központi alrendszer 144,9 milliárd forintos hiányt mutatott. A január–áprilisi időszak halmozott hiányán belül a központi költségvetés 100,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 61,1 milliárd forintos deficittel zártak, az elkülönített állami pénzalapok pedig 39,9 milliárd forintos többletet értek el – tette hozzá a tárca. A minisztérium közleménye szerint a tavalyi és az idei egyenlegek némileg eltérő alakulása elsősorban annak tudható be, hogy idén áprilisban magasabban teljesültek a költségvetés bevételei: az áfabevételek 46,4 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A tárca szerint ebben vitathatatlan szerepe van a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodásnak, ami nemcsak a foglalkoztatáshoz köthető adóbevételekben (személyi jövedelemadó, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok) jelenik meg, hanem a fogyasztás bővülésén keresztül is.
Az előző év azonos időszakához képest főként a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai emelkedtek, amelyek csaknem teljes összege már a 2014–2020-as programokhoz kapcsolódik – közölte az NGM. A központi alrendszer bevételei április végén 5459,7 milliárd forintot tettek ki, míg a kiadások 5581,2 milliárd forintra rúgtak. A minisztérium hozzátette, hogy az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető.


