Megfordította a trendet a Telenor
A Telenor Magyarország a csoportban és Magyarországon is elsőként olyan csomagokat vezetett be, amelyek normál használat mellett korlátlan belföldi mobilinternet-elérést biztosítanak – jelentette be Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója tegnap. Ezzel a cég megfordította a tarifacsomagok logikáját, hisz az eddigi trend épp a korlátokról, plafonokról szólt. Elképzelhető, hogy a szolgáltatók elébe akarnak menni a Digi őszi piacra lépésének: szakmai körök szerint a Digi várhatóan folytatja korábbi stratégiáját, alacsony árakkal bombázza a piacot, ráadásul várhatóan épp a mobil-adatkommunikációban akar hasítani. A Telenor vezérigazgatója azzal indokolta a cég lépését, hogy bár Magyarországon jelentős az okostelefonok aránya, az adatforgalom szintje viszonylag alacsony. A Telenor ezzel akar hozzájárulni, hogy Magyarország minél előbb digitális országgá váljon.
A cég ezúttal nemcsak a mobilinternet korlátját bontotta le, hanem – az új tarifacsomagnál – eltörölte a szokásos kétéves hűségidőt is. (Azt az időintervallumot, amelyet a kormányzat épp most kíván egy évre csökkenteni, és aminek a távközlési cégek többsége nem örül.)
A mobilinternethez elengedhetetlen az alap-infrastruktúra. A Telenor Magyarország 2016ć2017-ben több mint 12 milliárd forintot fordít hálózatfejlesztésre.


