BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghaladják a GMO-t

A vetőmagipar szerepe kulcsfontosságú a világ növekvő élelmiszerigényének kielégítésében, és ehhez hamarosan a GMO-k tulajdonságait is meghaladó, de kockázatmentes technológiával előállított növényfajták is rendelkezésre állnak majd.

A globális kihívásoknak – mint a klímaváltozás, a növekvő népesség, a szűkülő és felértékelődő vízkészlet – csak a kutatás-fejlesztésre alapuló innovációval lehet megfelelni. Magyarország a vetőmagtermesztésben és általában az agrárgazdálkodásban is ezen elvek szerint reagál a világ változásaira – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) által szervezett budapesti Vetőmag Világkongresszus megnyitóján. Alapvetés ugyanakkor, hogy a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar által előállított termékeknek GMO-menteseknek kell lenniük – tette hozzá.

A világ egyre növekvő népességének megfelelő minőségű élelmiszerrel való ellátása csak jól működő vetőmagiparral képzelhető el, amely nélkül az élelmiszeripar sem tud létezni – jellemezte a vetőmagszektort felszólalásában Chris­tophe Gouache, az ISF elnöke. Mint mondta, a legfontosabb feladat a vetőmag-kereskedelem kötöttségeinek feloldása. Ebben jelentett előrelépést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével aláírt megállapodás, amely a vetőmagok mozgásáról rendelkezik. Egyes országokban a növényegészségügyi szabályozást gyakran piacvédelmi eszköznek használták, a megállapodással ennek sikerült elejét venni – mondta Gouache újságíróknak a megnyitó után.

Az ISF elnöke fontos feladatnak nevezte az új nemesítési módszerek megismertetését és elfogadtatását a szakmával és a fogyasztókkal egyaránt. Az elnök a GMO-ra utalva úgy fogalmazott: az már a múlt, amit a kutatások már meghaladtak. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) elnöke erről a Világgazdaságnak elmondta, hogy a növényen belüli génszerkezet átalakításával – ami gyökeresen különbözik a más élő szervezetek génjeit felhasználó GMO-technológiától – szintén el lehet érni a génmódosítással elért előnyös tulajdonságokat, de nem kell tartani káros következményektől. A VSZT-elnök szerint ez a technológia közel áll a megvalósításhoz, de sikerének alapfeltétele, hogy meggyőzzék a GMO-któl óvakodó piacot arról, hogy itt másról van szó.

Folyamatos a növekedés

A magyar vetőmagszektor hagyományait jól jelzi, hogy ellenőrzési rendszere 137 éves múltra tekinthet vissza. A világ vetőmagtermelésének integráns része, amit jelez, hogy a budapesti világkongresszusra rekordszámú, közel 1700 résztvevő érkezett 612 országból. Az idén 130 ezer hektáron állítanak elő vetőmagot Magyarországon. Az évi mintegy száz faj csaknem 1500-féle vetőmagját értékesíti a szektorban dolgozó közel 900 nagyüzem, intézmény és magángazdaság. A szektor éves forgalma eléri az 100 milliárd forintot.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.