Pontosan időzített projektek
Bokrétaünnepséget tartottak tegnap Ferihegyen, ahol elérte legmagasabb pontját a 3,2 milliárd forintos beruházásból év végéig elkészülő 145 szobás Ibis Styles Budapest Airport Hotel. A következő két évben az országban még körülbelül 40, Budapesten 20-25 új hotel áll a várhatóan tovább növekvő vendégforgalom szolgálatába. Túlfejlesztési láznak tűnhet, valójában pontosan időzített, versenyképes hozamokra optimalizált befektetések sorozata gazdagítja majd a szálláshelykínálatot. A piacra lépő fejlesztők az évek óta tartó töretlen fejlődést látva a további, hasonló volumenűnek ígérkező konjunktúrára építenek. Néhány fehér folt is eltűnik a szálláshelyek térképéről, a repülőtér utasforgalmára rárepülni készülő szálloda az egyik, és a régóta várt nagy konferencia-központnak is időszerű megépülnie, hogy az egyik legnagyobb hiányjelet ki lehessen radírozni.
Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója szerint a magyar piacon van még fejlesztési potenciál. Vagyis túlfejlesztési lázról nincs szó, a befektetői matematika tiszta képlettel dolgozik, mely szerint ahol a szobaszám 15 százalékkal nő, a kereslet meg 30 százalékkal, ott elférnek még páran a piacon. Mint a szakértő emlékeztet rá, hajdan a Le Meridien és a Hilton nyitásakor is sokan túlkínálattól tartottak, de hamar kiderült, hogy a válság évében és közvetlenül utána született versenyzők is felnőttek, jól vannak, és a budapesti szobaárak szépen mennek fel.
A szállodaipar vendégkörét mindenhol képes egy-egy új brand megváltoztatni, illetve módosítani. Egy-egy új szereplő nem elvesz a tortából, hanem új szelettel gaz dagítja a kínálatot, miként ez az új repülőjáratok többségénél is érzékelhető. Az új szereplők egymást is vonzzák, a szállodaiparban érzelmi alapon is születnek döntések, és Budapest képes arra, hogy érzelmeket keltsen – jelenti ki a szállodabefektetési szakértő.
A Világgazdaság Ingatlanévkönyvében a szállodafejlesztéseket összefoglaló részletes anyag is helyet kapott.


